Sakk: hátrányból remiztek az érdiek

Három meghatározó játékosa nélkül, mindössze kilenc sakkozóval utazott Dunakeszire az Érdi VSE sakk csapata, amely a Pest Megyei Szupercsoportban végül kemény partikat vívva 5–5-ös döntetlent ért el.

A tízfős csapatból csak kilencen tudtak részt venni az Érdi VSE sakkozói közül a Dunakeszi elleni mérkőzésen, melyet a Pest megyei Szupercsoportban rendeztek, így a létszámhiányos kiállás miatt az érdiek eleve egypontos hátrányból kezdték a mérkőzést.

Ezt azonban kétórás küzdelem után sikerült kiegyenlíteniük az érdieknek, de 2–2 után is fej-fej mellett haladtak a csapatok és egyik sem tudott nagyobb előnyre szert tenni, miközben több táblán is meglepő eredmények születtek.

Végül Szilágyi Sámuel, Vendég Balázs, Holtság István és Gaál Zoltán is egy-egy, Jász Péter és Fábián Gyula pedig 0,5-0,5 ponttal járult hozzá az 5–5-ös döntetlenhez.

Az eredménnyel az érdiek továbbra is a tabella második helyén állnak, de az Alag-Dunakeszi szorosan követi őket.