Öt játékossal erősítettünk

Az ősszel tapasztalt páratlan sérüléshullámot elkerülendő öt játékossal erősítette meg keretét az NB III Nyugati csoportjának 12. helyén telelő Érdi VSE, amely kapust, hátvédet, középpályást és támadókat is igazolt.

Mint beszámoltunk róla, az őszi idény után Kalmár Domonkos és Varga Tamás is úgy döntött, felhagy az aktív labdarúgással, így az Érdi VSE mindenképp szerette volna megerősíteni keretét, hiszen az ősszel sérülést szenvedők közül többeknek még tavasszal is kérdéses a játéka.

Épp ezért a téli átigazolási időszakban már öt játékossal állapodott meg az egyesület vezetése, miután a csapat a 19 éves csatárt, Bartos Norbertet a BVSC-Zuglótól, a 24 éves támadót, Kürti Zsoltot a Bicskei TC-től, a 39 éves kapust, Kondor Tamást a Pilisi LK-tól, illetve a 29 éves balszélsőt, Petrezselyem Tamást és a 30 éves középpályást, Hunya Krisztiánt Monorról igazolta át.

A 19 éves csatár, Bartos Norbert a labdarúgást a III. kerületi TVE-nél kezdte, majd a Vasas Kubala Akadémia után a BVSC-Zugló színeiben mutatkozott be a harmadosztályban.

Hunya Krisztián 30 éves középpályás, aki hét év után távozik Monorról, ahol az NB II-ben is játszott. Hozzá hasonlóan Monorról teszi át székhelyét Érdre a 29 éves baloldali mindenes, az Újpesten nevelkedő Petrezselyem Tamás is, aki korábban játszott a Dabas-Gyón, az SBTC, a Gyöngyös, a Hatvan, a BKV Előre és a Vác színeiben is.

A 24 éves Kürti Zsolt a támadószekciót erősíti, s a bajnoki rivális Bicskei TC-t hagyja ott az Érdi VSE kedvéért. Kürti utánpótlásjátékosként az FTC második csapatában mutatkozott be a harmadosztályban, majd megfordult Jászberényben, a III. kerületi TVE-nél és a Dabas-Gyónnál is, míg a legutóbbi két szezont Bicskén töltötte.

Kondor Tamás pályafutása során megfordult többek között Cegléden, Kiskunlacházán, a Kelen SC-nél, Halásztelken, Taksonyban, Biatorbágyon, Dunavarsányon és a III. kerületi TVE-nél is, míg a 2000-es évek közepén Brazíliában is játszott.

További hír az Érdi VSE-vel kapcsolatban, hogy a csapat január 26-án, 11 órától a III. kerületi TVE vendégeként vív edzőmeccset, ahol az új játékosok is pályára léphetnek.

Új játékosaink érdi pályafutásához sok sikert kívánunk!