Foci: megnyerte első edzőmeccsét az Érdi VSE

Gyönyörű gólokkal győzte le 4–2-re az NB III Közép csoportjában szereplő Gerjeni SK-t az Érdi VSE labdarúgócsapata, amely a téli felkészülés első edzőmeccsét játszotta az Ercsi úti Sporttelepen.

Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője Borek Norbertre, Gera Dávidra, Kovács Botondra, Fürjes Ádámra, Molnár Dánielre, Németh Gábor Vincére és Szabó Richárdra sem számíthatott a téli felkészülés első edzőmeccsén, melyet a Közép csoportban 18. helyen álló Gerjeni SK ellen játszottak Bozsoki Imréék.

A házigazda így a Kertész F. – Gubacsi, Bozsoki, Csiszár – Somogyi B., Révész, Pallagi, Koós, Petrezselyem – Kertész B., Kürti kezdő tizenegyet küldte pályára, akik közül Somogyi Benedek a Budaörstől, Petrezselyem Tamás Monorról, Kürti Zsolt pedig Bicskéről szerepelt próbajátékon.

A mérkőzés első perceiben még nem sikerült igazán elkapni a fonalat az érdieknek, de bő tíz perc elteltével egyre jobban belejöttek és remek megoldásokkal kerültek a gerjeni kapu elé. Az első hazai találatra sem kellett sokat várni, hiszen a 14. percben Koós Gábor harcolt ki szabadrúgást 18 méterről, enyhén balról, melyet a sértett gyönyörűen tekert a kapu jobb felső sarkába.

Nem sokkal később pedig egy baloldali beadás után Pallagi Botond a tizenhatoson kívülről, kapásból bombázott a vendégek kapujába.

Sőt, a szünet előtt háromra növelte előnyét az Érdi VSE, amikor a Koós Gábor által elvégzett szabadrúgásra Csiszár Zoltán érkezett középen és könnyedén pofozta a labdát a kapuba (3–0).

A fordulás után kissé alábbhagyott a felek lendülete, de a Gerjennek összejött a szépítés, amikor egy jobboldali beadás után Cseh Tibor vette be a szünetben Kertész Ferencet váltó próbázó Kondor Tamás kapuját. Alig négy perccel később pedig szintén egy jobboldali beadás után a menteni igyekvő Bozsoki Imre nem tudott felszabadítani, a labda pedig a kapuban kötött ki (3–2).

A hajrában viszont a gerjeni egyenlítés helyett ismét az érdiek voltak eredményesek, amikor egy nagyszerű indítás után Fügedi Ákos vette észre remekül a hosszún üresen érkező Koós Gábort, aki közelről nem hibázott és beállította a 4–2-es végeredményt.

„Ez olyan időszak, amikor az a cél, hogy a játékosok megkapják a kellő terhelést. Az első félidőben voltak biztató jelek a jövőre nézve, nem véletlenül vezettünk három nullra. Aztán a második félidő már inkább a terhelésről szólt, illetve lőttünk egy nagyon szép gólt. Ezen kívül viszont másra nem volt jó. Az első félidőben lehetett látni, hogyan működünk csapatként, a második félidő viszont nagyon hasonlított az őszi idény végére”

– fogalmazott Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője.

Kertész Ferencék a február 13-i, Puskás Akadémia FC II elleni tavaszi idénynyitó előtt még három edzőmérkőzést játszanak. Legközelebb január 22-én az Érdi VSE a szintén harmadosztályú Monort látja vendégül.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Érdi VSE (@erdivse_1921) által megosztott bejegyzés

Felkészülési mérkőzés
Érdi VSE–Gerjeni SK 4–2 (3–0)
Érdi VSE: Kertész F. – Gubacsi, Bozsoki, Csiszár – Somogyi B., Révész, Pallagi, Koós, Petrezselyem – Kertész B., Kürti
Csereként pályára léptek: Kondor T. (kapus), Kollega, Fügedi, Somogyi D.
Vezetőedző: Limperger Zsolt
Gól: Koós (14., 82. perc), Pallagi (19. p.), Csiszár (42. p.), ill. Cseh T. (65. p.), Bozsoki (67. p. – öngól)