Javul a játék, de még van hova

Kétgólos hátrányból fordítva győzött 4-2-re a BLSZ II-es Szent István SE elleni edzőmeccsén az NB III Nyugati csoportjában szereplő Érdi VSE.

Limperger Zsoltnak nem volt egyszerű dolga, hiszen együttese eddigi négy felkészülési mérkőzését elveszítette, s Kollega Krisztiánra és Bozsoki Imrére továbbra sem számíthatott, de ezúttal Pallagi Botond sem volt bevethető.

Az első félidőben a Kertész F. – Fürjes, Gubacsi, Csiszár – Kalmár D., Gera D., Koós, Németh G. V. – Szabó R., Molnár D., Varga T. összeállítású érdiek nagy mezőnyfölényben játszottak, de hiába volt számos helyzetük, a befejezéssel hadilábon álltak, miközben a Szent István SE kontrákból két-három alkalommal veszélyeztetett.

A térfélcsere után előbb az 50. percben egy kiugratás után megszerezte a vezetést a Szent István, amely szűk 10 perccel később meg is duplázta előnyét.

Ez viszont nem tartott sokáig, előbb egy szabadrúgásból Koós Gábor szépített, majd egy egyéni akció után Fürjes Ádám egyenlített. Sőt, újabb néhány perccel később a próbajátékon résztvevő Molnár Dániel is eredményes volt, a 4-2-es végeredményt pedig az utolsó pillanatokban Gera Dávid állította be.

“Ha így védekezünk NB III-ban, akkor nem sok jót jósolok, de azt látni kell, hogy felfelé játékban az első félidőben nagyon sok lehetőségünk volt, amiket nagyon rosszul használtunk ki és anélkül, hogy lebecsülnénk ellenfelünket, ezt még ki is tudta használni és volt néhány veszélyes kontrája. Ez a meccs arra jó volt, hogy ha nem is sok, de egy kis önbizalmat szerezzünk és rúgtunk négy gólt, de így is bosszantó a helyzetkihasználás minősége és a védekezésünk nem léte”

– értékelt Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője.

Az Érdi VSE a Bicskei TC elleni augusztus 1-i hazai szezonrajt előtti utolsó edzőmérkőzését július 25-én, 17.30-kor vívja a Balassagyarmati VSE ellen az Ercsi úti Sporttelepen.

Felkészülési mérkőzés
Érdi VSE – Szent István SE 4-2 (0-0)
Érdi VSE: Kertész F. – Fürjes, Gubacsi, Csiszár – Kalmár D., Koós, Gera D., Németh G. V. – Szabó R., Molnár D., Varga T.
Csereként pályára léptek: Borek (kapus), Adorján, Fügedi,  Kertész B., Kovács B., Révész
Vezetőedző: Limperger Zsolt
Gól: Koós (61. perc), Fürjes (65. p.), Molnár D. (68. p.), Gera D. (88. p.), ill. Mikulecz (50. p.), Eczet (58. p.)