Serfőző Milán döntetlennel búcsúzott

Hazai pályán térségi rangadóval zárta le a szezont az Érdi VSE U15-ös együttese, amely ugyan kétszer is vezetett a Diósd ellen, 2-2-es döntetlennel búcsúztatta a Diósgyőri VTK-hoz távozó edzőjét, Serfőző Milánt.

“Először, ami a mérkőzést illeti, teljesen tükrözte az elmúlt két idényünket, rengeteget birtokoltuk a labdát, aktívan, bátran játszottunk, ziccerek sorát dolgoztuk ki, felismerhetőek voltak azok a stílusjegyek, amik ezt a csapatot jellemzik, de mégsem nyertünk. Szerencsére mi nem helyezésben, pontokban mérjük a sikerességet – amellett, hogy minden mérkőzést megszerettünk volna nyerni -, csak az a fontos, hogy hány játékost tudunk adni magasabb osztályba, a felnőtt csapatnak, akik bármilyen játékstílusban képesek játszani, de ami ennél is fontosabb, hogy az életben megállják a helyüket. Másodszor, köszönet a klubnak, kollégáknak, gyerekeknek, szülőknek az elmúlt majdnem három évet, akik segítettek mindenben, hittek és bíztak bennem és abban a koncepcióban, amit az első naptól az utolsóig képviseltem és ezt egy percig sem adtuk fel. Sok sikert kívánok mindenkinek, kívánom, hogy minden játékos alázatos „munkával” érje el a kitűzött célját!”

– Serfőző Milán.

Serfőző Milán a szezon végeztével távozik az Érdi VSE-től és edzői karrierjét a DVTK-nál folytatja! Köszönjük az elvégzett munkát és sok sikert kívánunk!

U15, Regionális bajnokság, középnyugati csoport, 30. (utolsó) forduló
Érdi VSE-Diósdi TC 2-2 (1-1)
Gól: Jávori Botond (4., 68. perc)