Kiütéses győzelem az utolsó hazain

Szépen búcsúzott hazai pályájától az Érdi VSE U19-es csapata, amely a 29. fordulóban sima, 11-0-s győzelmet aratott a Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő ellen.

“Utolsó hazai mérkőzésünket játszottuk a sűrű májusi programban ezúttal a Gárdony csapatával. Ismét majdnem a teljes keret rendelkezésre állt, így nem volt okom a keddi balatonfüredi csapaton változtatni. At kértem a fiúktól, hogy ott folytassuk ahol kedden abbahagytuk a játékot. Így is alakult a mérkőzés, igaz most egy más játékot kellett játszanunk, mert az ellenfél mélyen a saját térfelére helyezkedve védekezett. Ennek megfelelően gyors labdajáratással és a játék forgatásával hamar előnybe kerültünk és a folytatásban jöttek is a gólok. A második játékrészben is hasonló volt a játék képe és a gólok sem maradtak el. Újra dicséret illet mindenkit, okosan, felszabadultan, taktikusan játszottunk. Lehet, nekünk most kéne kezdeni a bajnokságot a sok nehézségek után most kezdünk kiegyenesedni. Gratulálok mindenkinek”

– Serfőző István.

U19, Regionális bajnokság, középnyugati csoport, 29. forduló
Érdi VSE-Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő 11-0 (5-0)
Gól: Sulyok Richárd (12., 22., 46., 48., 57., 86. perc), Kovács Áron (23., 37., 63. perc), Földesi Dominik (27. perc), Kertész Bence (77. perc – 11-esből)