Egy góllal nyert a Veszprém


Hazai pályán 1–0-s vereséget szenvedett a 3. helyen álló VLS Veszprémtől az Érdi VSE az NB III, Nyugati csoportjának 35. fordulójában. Limperger Zsolték május 16-án Felcsúton javíthatnak.

Az Érdi VSE vezetőedzője Bozsoki Imrére és Fürjes Ádámra sem számíthatott a VLS Veszprém ellen, azonban Kócsa Tamás és Varga Tamás is visszatért 5 sárga lapos eltiltásából, ahogy sérülése után Popov Patrik is bevethető volt.

A vendég VLS-nél Pető Tamás pedig többek között két házi gólkirályára, Major Norbertre és Nagy Richárdra sem számíthatott.

A mérkőzés kevés helyzetet hozott, az első említésreméltó lehetőség a vendégek előtt adódott, amikor a félidő derekán Gálfi Norbert lövése ment nem sokkal mellé, aztán enyhe mezőnyfölényét szinte a semmiből váltotta gólra a VLS, amelytől a 36. percben Kovács Dániel kapott remek labdát a társaktól és szépen emelt az érdi kapuba (0–1).

Az érdiek dolgát pedig csak nehezítette, hogy újabb védőjük, ezúttal Csiszár Zoltán sérült meg.

A második félidőben ennek ellenére változott a játék képe, az érdiek aktivizálták magukat és szintén enyhe mezőnyfölénybe kerültek. Koós Gábor az 55. percben egy baloldali szabadrúgás után egyenlíthetett is volna, de Deczki Máté bravúrral végett. A hajrában még Kollega Krisztiánnak és Kalmár Domonkosnak volt egy-egy próbálkozása, míg a kontrákra berendezkedő vendégek is eldönthették volna a 3 pont sorsát, végül előnyüket megőrizve 1–0-ra nyertek Érden.

VÉGE!
NB III, Nyugati csoport, 35. forduló
Érdi VSE-VLS Veszprém 0-1 (0-1)
Gól: Kovács Dániel (36. perc)
Részletek hamarosan!
#hajráÉrd #ÉrdiVSE #football #soccer #NBIII

Közzétette: Érdi VSE – 2021. május 12., szerda

 

„Az első félidő olyan volt, hogy majdnem elaludtam a kispadon, egy semmilyen játék volt mindkét oldalon, de az érdieknél nagyon visszafogott volt a játék. Amit próbáltunk, hogy középpályás labdaszerzésből vezessünk támadásokat, de ehhez az kellett volna, hogy labdát szerezzünk, de ez nem volt. Az első félidőt ezért úgy ahogy van, el kell felejteni. A másodikban sérülés miatt is, de más miatt is váltanunk kellett, ezáltal nyiltabbak lettünk és elő is jöttek azok a hibák, amiket gondoltam, ha ezt a játékot játszuk, de akkor sem voltak olyan lehetőségeink, amire azt mondom, hogy legalább egy pontot megérdemeltünk volna”

– értékelt Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője.

„Egy kicsit tartalékos felállásban játszottunk, rendszert is váltottunk, több fiatal kapott lehetőséget, éltek is vele. Örülök, mert összeszedett volt a játékunk és koncentráltak a srácok, ennek volt köszönhető, hogy az első félidőben fölényben játszottunk, a második félidőben pedig az utolsó tíz perc elteltével, amikor ellenfelünk helyezett ránk egy nagyobb nyomást, attól függetlenül jól álltuk a sarat és megérdemelten nyertünk”

– nyilatkozta a VLS Veszprém vezetőedzője, Pető Tamás.

Az Érdi VSE legközelebb május 16-án, 11 órától a Puskás Akadémia FC II vendégeként folytatja szereplését.

NB III, Nyugati csoport, 35. forduló
Érdi VSE–VLS Veszprém 0–1 (0–1)
Érd, Ercsi úti Sporttelep, 150 néző. V.: Kátai G. (Skover, Illés T.)
Érdi VSE: Kertész F. – Honti, Csiszár (Molnár B., a szünetben), Földesi – Kalmár D., Kócsa, Koós, Farkas B. (Balogh Á., 70. p.), Varga T. – Kertész B. (Popov, a szünetben), Kollega
Vezetőedző: Limperger Zsolt
VLS Veszprém: Deczki – Rédling, Varga Á., Dobsa, Gunther – Vass Sz., Somogyi, Kovács D. – Babos, Gálfi (Keresztes, 82. p.), Rápó (Pavlitzky, 73. p.)
Vezetőedző: Pető Tamás
Gól: Kovács D. (36. p.)