“Helyenként már felnőtt futball szintjéhez közelítettünk”

U17-eseinkhez hasonlóan U19-eseink is remekül játszottak, de vereséget szenvedtek a Balatonfüredtől a regionális bajnokság középnyugati csoportjának negyedi kfordulójából elhalasztott mérkőzés pótlásán.

“A keddi nap zárásaként az U17 után az U19-es csapatunk is bepótolta az elmaradt mérkőzését. Erről a mérkőzésről is hasonlóan az előzőhöz csak jókat tudok mondani. Az idény legjobb teljesítményét nyújtottuk ezen a találkozón. A védő zónából építkezve nagyszerű volt a támadásaink felépítése, labdabiztosak voltunk, pontrúgásaink is veszélyesek voltak. Védekezésünk is rendben volt, nem tudtak átjátszani minket. A kapott góljaink egy távoli átlövésből és a végén egy rossz döntés miatti potya hibából kaptuk. Talán ha kapura több veszélyt tudtunk volna jelenteni, akkor eredményben is párosult volna. Gratulálok a csapat játékához, szervezettségéhez, helyenként már felnőtt futball szintjéhez közelítettünk! – Serfőző István.

U19, Regionális bajnokság, középnyugati csoport, 4. fordulóból elhalasztott mérkőzés
Érdi VSE-Balatonfüredi USC 0-2 (0-0)