2020. július 6.

Két új, egy régi-új igazolás

Mint beszámoltunk róla, Fürjes Ádám és Földesi Dominik, valamint a másodszor visszatérő Honti Attila is az Érdi VSE-t erősíti a 2020/21-es bajnoki szezonban. A két új és az egy régi-új játékosunkkal készítettünk mini-interjút.

A 28 éves Fürjes Ádám pályája elején megfordult többek között a Vasasban, Egerben és a BKV Előrénél is, ám a 2012/13-as idény téli átigazolási időszakában az akkor harmadosztályú Dorogi FC-hez igazolt. A Komárom-Esztergom megyeieknél nyolc szezont töltött, csupán a 2016/17-es szezon felét töltötte kölcsönben az akkor NB II-es Ceglédnél , valamint a legutóbbi, csonka tavaszi idényben szerepelt Taksonyban. Lejáró szerződése után azonban távozott Dorogról és azért is választotta az Érdi VSE-t, mert egy évvel ezelőtt ide költözött.

Miért döntöttél amellett, hogy itt folytatod, mi vonzott ide? Milyen a társaság?

Fürjes Ádám: Nyolc évet töltöttem el Dorogon, kétszer voltam kölcsönben. Több oka is van, miért ide igazoltam: az egyik, hogy párommal ide költöztünk Érdre. A másik, hogy ismertem a csapatot, folyamatosan figyelem az NB II-t, NB III-at. Láttam, hogy egy jó brigád, vannak ismerősök is a csapatban, amellyel mindig is szimpatizáltam. Dorogon lejárt a szerződésem és bár az elnök úr szerette volna, hogy maradjak végülis úgy döntöttem, eljövök Érdre.

Mit vársz magadtól az új idényben? Milyen poszton vagy bevethető?

F. Á.: Több poszton is játszottam már, közülük a jobbhátvédet érzem leginkább a sajátomnak. Szeretnék minél többet játszani és erőssége lenni a csapatnak. Úgy gondolom, fiatalok vagyunk, de úgy érzem, össze fog állni a csapat és sikeresek lehetünk.

Már néhány hete itt készülsz a társakkal, Cegléden pedig 63 percet is játszhattál. Milyenek az első benyomások?

F. Á.: Nagyon szimpatikus mindenki. Van néhány ismerős is korábbról, nagyon jól fogadtak, a körülmények is jók, nagyon jó a pálya, szóval pozitívan állok az egészhez.

Fürjes Ádám

A 18 éves Földesi Dominik karrierjét Martonvásáron kezdte, de tehetségével hamar kitűnt társai közül, s már egészen fiatalon, 13 évesen a Budapesti Honvéd-Magyar Futball Akadémiára került, ahol a korosztályos csapatokat végigjárta, tavaly pedig az NB III-as második csapatban egyszer kezdőként, egyszer csereként is pályára léphetett.

Fiatalon, 18 évesen érkeztél Érdre a Magyar Futball Akadémiáról. Milyen volt a mögöttünk hagyott néhány hét immár az Érdi VSE-nél?

Földesi Dominik: Úgy érzem, nagyon jó volt. Első kézből tapasztalhattam meg, milyen felnőttek között edzeni. A fizikai rész mindenképp más volt, mint eddig. Úgy gondolom, megfelelően be tudtam illeszkedni és rajta vagyok, hogy ez így is maradjon.

A 18 éves játékosokért kapkodnak a csapatok. Miért döntöttél éppen az Érdi VSE mellett?

F. D.: Mindenképp felnőttek között akartam tapasztalatot szerezni és úgy éreztem, hogy az érdi csapat erre lehetőséget is biztosít. Egyénileg szeretném a lehető legtöbb játékpercet a pályán tölteni, a csapattal pedig minél jobb helyezést elérni.

Hétvégén, a Cegléd elleni edzőmeccsen is játszottál bő hatvan percet. Az hogy tetszett?

F. D.: Nagyon örültem, hogy kezdőként kaptam lehetőséget, viszont nagyon meleg volt, úgyhogy fárasztó volt a mérkőzés, de a csapat hatvan percig állta a sarat, vezettünk, szóval az szerintem rendben volt.

Milyen poszton vagy bevethető?

F. D.: A legtöbbet belső védőként játszottam, de akár balhátvédként, vagy egy sorral feljebb a védekező szerepet is be tudom tölteni.

Földesi Dominik

Harmadik új igazolásunkat, Honti Attilát már korábban kétszer bemutattuk, hiszen az NB III-ban újonc csapathoz igazolt a 2015/16-os kiírásban. Ezt követően két és fél szezon után igazolt Balassagyarmatra, ahonnan fél év után fél évre vissza is igazolt Limperger Zsolt együttesébe. Az elmúlt másfél idényt a Dunaharaszti MTK-nál töltötte. Az Érdi VSE színeiben a harmadosztályban két második és egy harmadik helyet ért el.

Másodszor is visszatérsz. Harmadszor igazolsz ide. Miért döntöttél úgy, hogy ismét visszatérsz?

Honti Attila: Egyszerű döntés állt előttem, hiszen itt mindig jól éreztem magam. Amikor vége lett a bajnokságnak, megkeresett a mester, hogy lenne-e kedvem ismét itt játszani. Nem sokat gondolkodtam a válaszon. Magától értetődő volt és minden körülmény úgy adta, hogy ide igazolok. Szakmailag is megfelel a stáb az én igényeimnek és mint tudjuk, itt rendkívül családias hangulat van, minden szempontból jól éreztem magam, szóval úgy gondoltam, jól döntés lesz.

Ugyan harmadszor igazolsz ebbe a csapatba, de ez a csapat idő közben is változott. Talán azt lehet mondani, hogy az elmúlt évekhez képest most a legkisebb az esély a bajnoki éremre, de ott lehetünk az élbolyban.

H. A.: Én is így látom. Bár csak egy edzőmeccset játszottunk, de aki kint volt a mérkőzésen vagy ért is valamit a focihoz, az látta, hogy amíg a kezdő csapat volt fent, addig vezettünk, pedig a Cegléd nem egy rossz csapat. Egy nullra vezettünk, amikor a mester sort cserélt. Végig pariban voltunk, sőt szerintem nekünk állt a zászló, szóval én bizakodó vagyok. Azt mondom, hogy nem lesz rossz csapatunk, én legalább a középmezőny elejére sorolom a csapatot per pillanat.

Honti Attila