Súlyos büntetést kaptunk

Egymillió forintos büntetést kapott a III. kerületi TVE elleni mérkőzés után történtek miatt az Érd Városi Sportegyesület.

A 3–1-es érdi sikerrel végződő III. kerületi TVE elleni mérkőzés lefújása után szurkolóink két-két piros és zöld pirotechnikai eszköz használata miatt az Érd Városi Sportegyesület egymillió forintos büntetést kapott. Az Érdi VSE vezetősége enyhítésért fellebbezett, melyet a szövetség elutasított.

Az MLSZ-FB határozatának indoklása

„Az FT a mérkőzésről készült szövetségi ellenőri jelentés és a szövetségi ellenőr által készített fénykép felvételek, valamint az eljárás alá vont sportszervezet meghatalmazott jogi képviselőjének írásban benyújtott kérelme, továbbá a sportszervezet képviselőjének és meghatalmazott jogi képviselőjének tárgyaláson történt meghallgatása alapján megállapította, hogy az Érd Városi Sportegyesület sportszervezet a 2019. október 12. napján lejátszott TVE 1887 Labdarúgó Kft. – Érd Város Sportegyesület NB III férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésen az FSZ 37. § (1) bekezdése szerinti (mérkőzés rendjének megzavarása) fegyelmi vétséget megvalósította azzal, hogy a mérkőzés lefújása után a vendég szurkolók szektorában 2 db piros és 2 db zöld színű füstöt adó pirotechnikai eszközt hoztak működésbe.

Az eljárás alá vont sportszervezet képviselője és meghatalmazott jogi képviselőjének tárgyaláson történt meghallgatása során előadták, hogy ténybelileg nem vitatják a fáklyák használatát, de a költségvetésüket a tárgyalás mellőzésével kiszabott pénzbüntetés rendkívül megterheli, ezért annak méltányosságból történő mérséklésére is indítványt tett.

Az FC az eljárás alá vont sportszervezet írásban benyújtott kérelme és a tárgyaláson tett szóbeli nyilatkozatával kapcsolatban a következőkre hívja fel a figyelmet:

Az MLSZ Versenyszabályzata (3. § (1) bekezdés) összhangban a Sporttörvény rendelkezésével (31. § (1) bekezdés) hivatásos, vegye (nyílt) és amatőr versenyrendszerű bajnokságok működését teszi lehetővé.
A szövetség közvetlen szervezése és irányítása alá tartozó NB-s bajnokságok közül az NB I és az NB II hivatásos versenyrendszerben, a 2019-2020. évi NB III férfi felnőtt nagypályás bajnokság Versenykiírás 1)B) pontja alapján: „A 2019-2020. évi NB III. osztályú bajnokság (továbbiakban: bajnokság) vegyes (nyílt) rendszerű, férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság.”

Az Amatőr bajnokságok szervezése és működtetése az MLSZ megbízása alapján a megyei (budapesti) igazgatóságok feladata.

Fentiekre tekintettel minden kétséget kizáróan megállapítható, hogy az Érd Városi Sportegyesület NB III-as csapata jelenleg a vegyes (nyílt) rendszerű NB III férfi felnőtt nagypályás bajnokságban vesz részt, ezért rá nem az amatőr sportszervezetekre vonatkozó büntetés kiszabási elvek irányadók.

A büntetés kiszabásával kapcsolatban az FT megjegyzi, hogy amennyiben a mérkőzésen egy csapat szurkolója, vagy szurkolói részéről porotechnikai eszköz(ök) használatára kerül sor az elbírálásnál az FSZ 37. § (3) bekezdésében előírtak figyelembe vételével kell eljárni, amely alapján a kiszabható fegyelmi büntetés mértéke nem lehet kevesebb, mint 1.000.000,-Ft, azaz egymillió forint.

Az FSZ a büntetés kiszabási elvek között nem szerepelteti a méltányosságot, ezért erre figyelemmel, valamint az FSZ 10. § (3) bekezdésére tekintettel sem volt lehetőség az 1.000.000,- Ft mérséklésére.” – olvasható az MLSZ-FB indoklása a büntetéssel kapcsolatban!

Kérjük, tisztelt szurkolóinkat, a további súlyos büntetések elkerülése érdekében, a jövőben kerüljék a pirotechnikai eszközök használatát mérkőzéseinken!