Voltak biztató jelek

Hamar tetemes hátrányba került hazai pályán az Érdi VSE U15-ös együttese, amelynek játéka az idő előrehaladtával ugyan javult, ám a Tatabányai SC sikere nem forgott veszélyben a korosztályos másodosztály középnyugati csoportjának hatodik fordulójában.

Ugyan voltak pozitívumok, de kikapott az Érdi VSE U15-ös csapata

– Mint az előző néhány mérkőzésen, úgy most is sikerült az első tíz percben „bealudnunk”, így ellenfelünk hamar el is döntötte a találkozót. Akadtak lehetőségeink, de elől nem tudtunk kellően koncentrálni, így sajnos elmaradt a szépítés. A második játékrész első felében voltak bíztató jelek, végre ütköztünk, agresszívak voltunk, elhittük, hogy tudunk futballozni, de a mérkőzés vége felé már elfáradtunk és így sajnos nagyarányú vereség lett belőle – Habos Gergely.

U15, II. osztály, Középnyugati csoport, 6. forduló
Érdi VSE–Tatabányai SC 0–13 (0–6)