Döntetlennel zártuk a felkészülést

Szinte eseménytelen első félidőt követően viharos második játékrészt játszott az NB II-be feljutó Szolnoki MÁV FC-vel az Érdi VSE a felek bajnoki nyitány előtti utolsó edzőmérkőzésén.

Utolsó felkészülési mérkőzését vívta az NB II-be feljutó Szolnoki MÁV FC vendégeként az Érdi VSE. Az augusztus 4-i, Hévíz SK elleni hazai szezonnyitóra készülő érdiek előtt adódott a mérkőzés első nagy helyzete, de Melczer Vilmos lövését védte Molnár-Farkas Tamás, míg a túloldalon Bozsoki Imrének kellett mentenie Simon Attila kiugratását követően.

Ugyan a házigazda agresszív letámadásával és mezőnyfölénnyel próbált előnybe kerülni, a nagyobb lehetőség a vendégek előtt adódott a huszadik percben, amikor egy jobboldali szabadrúgás után Pál Szabolcs lövése kerülte el centikkel a kaput, a túloldalon pedig szintén ő mentett egy balról kapura tekert labdát.

A játékrész derekán a Szolnok is közel állt a vezetés megszerzéséhez, de hiába Annus Árpád jó kiugratása, Kertész Ferenc tökéletes ütemben lépett ki és szerelte a támadót a tizenhatos vonalán. A játékrész utolsó bő tíz percére ugyan az érdiek is felélénkültek, de a szünetre gól nélküli döntetlennel vonultak a csapatok.

A szünetre megérkezett az eső és a vihar a tiszaligeti stadionhoz is, emiatt ugyan a második játékrészt még elkezdték a felek, de néhány perc után az öltözőbe vonultak a játékosok a villámlás miatt.

A néhány perces kényszerszünetet követően megszerezték a vezetést az érdiek, amikor Koós Gáborra nem figyelt a hazai védelem, ő pedig higgadtan elvitte a védő és a kapus között a labdát, passzát a nem sokkal korábban csereként beálló Balogh Ádám tűzte kapura, végül a védőkről, Kotula Mátéról került a kapuba a labda (0-1).

Nagyjából tíz perccel később a Szolnok könnyen egyenlíthetett volna, de Vólent Roland lövése a kapufáról épp Kertész Ferenc ölébe pattant vissza, majd egy baloldali akció végén Nagy Kevin kísérletét is hárította az érdi kapus.

A 70. perc tájékán mégis egyenlített a vendéglátó, amikor a nem sokkal korábban beálló Laczkó Milán egy baloldali keresztlabda után zúdított védhetetlenül az érdi kapuba. A folytatásban is próbálkozott a házigazda, de ez nem vezetett eredményre, így 1-1-es döntetlennel zárult az edzőmeccs.

https://www.facebook.com/erdivse/posts/1216115928549964?__xts__[0]=68.ARAh0OUbsJ-UoPQq7oU7xaFeCA0F_rN5maDd9zFx03p-fSwhLJ-IVh4QbaR1Z8r49ZNvjrneS2sGeEToLg2nFanAC6sREjFZAmQPDtqgLJMPTmZHwzaKKxnWFYiMUdaleQAOk8zKsElM308bXfw27rh49Oi9XthJ2n42fp0u4c5cqmVHugLG3GIVc-CWyeXuOMaodFUl7TbmAuqRTpv3yWotOov8Vg_XDLNiR-1-x7nkHFvSlv0OE6_FxPptHtBo3s9q-nNHOfFowYmbTAPrcmEWLIrvVJIEYp2xFfKfUkYJ–xmUcxjjT2nb80q448EwhcQB64E23QzWwt0U6SblkNyow&__tn__=-R

– Őszintén megmondom, játékban rosszabbra számítottam, tudva, hogy Bozsoki Imrének pénteken volt az esküvője, ami nem tett jót a felkészülésnek, de tiszteletben kell tartani, ha egy játékosunknak esküvője van. Kicsit rosszul jött ez most ki, de mondom: rosszabbra számítottam, annak ismeretében, hogy egy NB II-es csapattal játszottunk. Dicséretes a fiúk hozzáállása és teljesítménye is. Mindig sarkalatos pont egy csapat életében a felkészülés során, hogy milyen sérültjei vannak. Ezúttal Kollega Krisztiánnak van egy kisebb sérülése, de bízunk benne, hogy jövő hétre rendbe jön, ezen kívül csak kisebb izomfáradtságok vannak, amik reméljük, jövő hétre elmúlnak – fogalmazott Limperger Zsolt.

Felkészülési mérkőzés
Szolnoki MÁV FC (NB II)-Érdi VSE 1-1 (0-0)
Szolnok: Molnár-Farkas – Csirmaz, Papp Sz., Horgosi, Kotula – Kovács O. – Annus, Tóth B., Földi, Rokszin – Simon A.
Csereként pályára léptek:  Nagy K., Vólent, Laczkó M., Szabó R., Sitku

Vezetőedző: Csábi József
Érdi VSE: Kertész F. – Májer, Bozsoki, Csiszár, Németh G. V. – Koós, Kónya, Melczer – Pál Sz., Mojzer, Gera D.
Csereként pályára léptek: Borek (kapus), Balogh Á., Pintér N., Pintér O., Nagy R.Vezetőedző: Limperger Zsolt
Gól: Laczkó M. (70.), ill. Kotula M. (55. – öngól)