Fordulatos meccs a BKV-val

Fordulatos találkozón az első és az utolsó gólt is az Érdi VSE szerezte, amely végül 2–2-es döntetlent játszott a BKV Előrével idegenben az NB III Nyugati csoportjának 19. körében.

Jól kezdte első tavaszi idegenbeli találkozóját a BKV Előre vendégeként az Érdi VSE, hiszen Limperger Zsolt együttese a tizenkettedik percben Koós Gábor fejesgóljával szerzett vezetést (0–1). A szünet előtt nem sokkal azonban a kimaradt érdi helyzetek megbosszulták magukat, Kollega Krisztián kimaradt ziccere után a BKV egy szabadrúgás után egyenlíteni tudott.

A második játékrészt aktívabbak kezdték a közlekedésiek, de helyzetükre két másikkal feleltek az érdiek. Hiába érkezett a támadójátékot frissíteni Kelemen Patrik és Pál Szabolcs, a hajrá előtt pedig Gera Dávid is, a BKV Balogh Bence révén fordítottak a sárga-kékek.

Az utolsó percekben azonban góllá érett az érdi nyomás, egy szöglet után a 88. percben Bozsoki Imre bólintott a hazai kapuba, beállítva ezzel a 2–2-es döntetlent.

– Az első félidőben el kellett volna döntenünk a mérkőzést, sok lehetőségünk volt egy null után is, hogy úgy menjünk szünetre, hogy már eldöntöttük a mérkőzést. Aztán kaptunk egy elkerülhető gólt, és hiába voltak meg a helyzeteink, a BKV fordított, nyomtunk az egyenlítésért, ami sikerült is, de úgy érzem, jobban megérdemeltük volna a három pontot – értékelt Limperger Zsolt.

Az Érdi VSE legközelebb március 23-án, szombaton lép pályára, amikor a Tarr Andráshida SC-t látja vendégül 15 órától az Ercsi úti Sporttelepen.

NB III, Nyugati csoport, 19. forduló
BKV Előre–Érdi VSE 2–2 (1–1)
Érdi VSE: Kertész F. – Májer, Bozsoki, Csiszár, Pintér N. (Gera D., 73.) – Koós (Pál SZ. 56.), Kónya, Melczer – Kollega (Kelemen P., 50.), Mojzer, Németh G. V.
Vezetőedző: Limperger Zsolt
Gól: Koós (12.), Bozsoki (88.)