2019. március 1.

Kezdődik a tavaszi idény!

Végre! Hosszas várakozás után március 3-án, 14.30-tól folytatódnak az NB III Nyugati csoportjának küzdelmei, amikor a 17. fordulóban az Érdi VSE a THSE-Szabadkikötőt látja vendégül.

Az őszi szezon végén remek formát mutatott az Érdi VSE aktuális ellenfele, a THSE-Szabadkikötő, amely az érdiek korábbi játékosának vezetésével, Németh Gáborral utolsó nyolc mérkőzéséből hatot megnyert, csupán az Ajka ellen hazai pályán drámai végjátékban (3–4) és a Komárom elleni mérkőzésen (0–1) szenvedett vereséget az együttes, amely így egészen a kilencedik helyig lépett előre a tabellán.

Ősszel a második fordulóban találkoztak a felek a Csepel-szigeten, amikor az érdiek hátrányból fordítva Melczer Vilmos és Mojzer György góljaival győztek 2–1-re. Az előző évadban a tavaszi meccsen honi környezetben a THSE örülhetett (2–0), míg a Tintahalak legutóbbi érdi vendégjátékán, a 2017/2018-as szezon nyolcadik körében Csiszár Zoltán és Koós Gábor egy-egy, illetve Melczer Vilmos két góljával az Érdi VSE aratott kiütéses győzelmet.

Az érdiek sikeres téli felkészülésen vannak túl, hét mérkőzésükből ötöt megnyertek, csak a Dunaújváros és az NB II-es Cegléd ellen kaptak ki. Az alapozás során pedig csak kisebb sérülések hátráltatták az együttest, így a lassacskán felépülő Kalmár Domonkos mellett Németh Gábor Vince játéka kérdéses a THSE ellen.

– Alapvetően a THSE egy olyan csapatnak indult, amely az egyik fő kiesőjelöltnek számított, de utána nagyon figyelemre méltó eredményeket ért el, nem is beszélve az Ajka elleni négy hármas mérkőzésről. Ha azokból az eredményekből indulunk ki, milyen eredményei voltak a Szabadkikötőnek az ősz második felében, akkor nem számíthatunk egyszerű mérkőzésre, mert nem véletlenül állnak ott a tabellán ahol… Ettől függetlenül továbbra sem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése – fogalmazott Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője.

A március 3-án, 14.30-tól kezdődő Érdi VSE–THSE-Szabadkikötő mérkőzést Somogyi Sára vezeti, segítői Schweighardt Dániel és Rózsa Dávid lesznek.

A bajnoki rajttól kezdődően a hazai mérkőzések előtt a Sporttelep jegypénztárában a szurkolóknak lehetősége van Érdi VSE-sálat vásárolni, melynek ára 2100 forint.

NB III, Nyugati csoport, 17. forduló
03.03., 14.30:
Érdi VSE–THSE-Szabadkikötő

A HÉTVÉGE TOVÁBBI PROGRAMJA

Az U15 és az U14 után az U19-es korosztály számára is elkezdődik a tavasz. Habos Gábor csapata az évad első meccsén Balatonfüreden vendégszerepel vasárnap délelőtt. Habos Gergely U15-ös és Serfőző István U14-es csapatai a múlt heti nyitány után pedig a Csákvár ellen folytatják szombat délelőtt az Ercsi úton.

U19, III. osztály, Középnyugati csoport, 15. forduló
03.03., 10.00:
Balatonfüredi USC–Érdi VSE

U15, II. osztály, Középnyugati csoport, 17. forduló
03.02., 10.00:
Érdi VSE–Csákvári TK

U14, II. osztály, Középnyugati csoport, 17. forduló
03.02., 12.00:
Érdi VSE–Csákvári TK

TOLLASLABDA

Március 2-án Cegléden rendezik a tollaslabdázók diákolimpiájának Észak-Magyarországi területi döntőjét, ahol az Érdi VSE tizennyolc sportolója ragad ütőt. A viadalon a B-kategóriában hat korcsoportban mérik össze tudásukat a gyermekek, s kategóriánként az első négy-négy helyezett indulási jogot szerez a március 29-31. között Vácon rendezett országos döntőre.

Az Érdi VSE sportolói
I. korcsoport: Dancs Olivér (Batthyány Sportiskolai Általános Iskola); Dudás Vanessza (Batthyány), Bíró Ajsa (Batthyány)
II. kcs.: Borbás Dávid (Batthyány), Kovács Marcell (Batthyány), Tóth Milán (Batthyány)
III. kcs.: Horváth Levente (Batthyány), Nikolics Balázs (Batthyány), Flórián Bence (Batthyány); Fekete Tímea (Batthyány)
IV. kcs.: Harmos Márton (Vörösmarty Mihály Gimnázium), Nikolics Dominik (Batthyány), Nika Roland (Batthyány), Flórián Tamás (VMG); Villás Vivien (Batthyány), Csányi Zoé (Batthyány)
V. kcs.: Perényi Zsófia (Százhalombattai Széchenyi István Szakgimnázium és Gimnázium), Bugyenszki Adrienn (ÉSZC Kós Károly Szakgimnázium és Szakközépiskola)