Hazai pályán, 1–0-ra nyert utolsó téli felkészülési mérkőzésén az Érdi VSE, amely a megyei első osztályú Ózdot múlta felül az Ercsi úti Sporttelepen.
A számos változás után végül a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei első osztály éllovasa, az Ózdi FC ellen tartotta bajnoki főpróbáját az Érdi VSE. A THSE-Szabadkikötő elleni, március 3-i rajt előtt Limperger Zsolt már bővebb kerettel “gazdálkodhatott”, igaz, Melczer Vilmos játékát kisebb combsérülés miatt nem kockáztatta a vezetőedző, ahogy Ország Péter, Kalmár Domonkos és Németh Gábor Vince sem volt még bevethető.
A meccs első tíz percében mindkét csapatnak volt egy-egy helyzete, az Ózd egy hosszú lefolyású támadás végén veszélyeztetett, míg az érdiektől egy baloldali beadás után Kollega Krisztián kapáslövését bravúrral mentették a vendégek.
A folytatásban jobbára a mezőnyben zajlott a játék, mindkét csapat támadásépítéseibe hiba csúszott, majd az ózdiak veszélyes helyzetét Pintér Nikola a gólvonal előtt mentette. A hazaiak pedig néhány veszélyes lövéssel próbálkoztak a szünetig.
A második félidő elején Pintér Nikola szólója után a hosszún érkező Kollega Krisztiánnak passzolt, akinek cselei után Mojzer György juttatta a kapuba a labdát (1–0).
Bő egy óra játék után növelhette volna előnyét az érdi csapat, de Kelemen Patrik a kapusba lőtte a ziccert, majd a visszapattanó labdát a hosszún érkező Gera Dávid nem találta el jól, így az ózdiak menteni tudtak.
A hajrában a vendégek egy távoli lövéssel és egy fejessel veszélyeztettek, de ebből nem született gól, így maradt az 1–0-s érdi győzelem.
– Amin kellene javítanunk, az a pálya, sajnos a mi játékunkhoz egyelőre alkalmatlan. de a jó idővel ez módosulni fog. Egy pörgős meccs volt, egy olyan csapattal játszottunk, amely nem véletlenül vezeti tizenegy ponttal a bajnokságát. Örülök, hogy ilyen csapatot sikerült találnunk az utolsó pillanatban és egy hasonló mérkőzésre számítok a Szabadkikötő és a Csepel ellen is, ahol nem lehet más a cél, minthogy mind a hat pontot begyűjtsük – nyilatkozta Limperger Zsolt.
– Örülünk, hogy csatlakozni tudunk az NB III-as szinthez. Meg kell nyernünk a bajnokságot és az osztályozót. Örültem, hogy az Érd ellen tudtunk játszani, talán ez a csapat súrolja az NB II-es szintet is, de mi a felkészüléskor többségében NB III-asok ellen játszottunk, mert az volt a szándékunk, felmérjük, hol tartunk, mire vagyunk képesek. Egész jól is játszottunk, voltak gólhelyzeteink is, úgyhogy elégedett vagyok a mai teljesítménnyel – értékelt az Ózdi FC vezetőedzője, Zoran Kuntics.
Felkészülési mérkőzés
Érdi VSE–Ózdi FC 1–0 (0–0)
Érdi VSE: Kertész F. – Májer, Bozsoki, Csiszár, Pintér N. – Kollega, Kónya, Koós – Mojzer, Pál Sz., Kelemen P.
Csereként pályára léptek: Gera D., Végh D.
Vezetőedző: Limperger Zsolt
Gól: Mojzer (49.)