Nemzetközi tornán szerepelt U12-es csapatunk

A hagyományoknak megfelelően Érd testvérvárosában, a szlovákiai Léván vett részt egy nemzetközi tornán az Érdi VSE U12-es csapata.

Ebedli Zoltán csapata hat mérkőzést játszott Léván, ahová a tapasztalatszerzés jegyében utaztak el, hiszen ez a korosztály idén még nem játszott teremben, így a lévai torna egy hasznos lehetőség volt a Pest Megyei Futsal7végék sorozat nyitánya előtt. A nemzetközi tornán a házigazdák és a mieink mellett Lengyelországból és Csehországból is érkeztek csapatok.

– Minden évben elmegyünk erre a kupára, csak minden évben más korosztálynak rendezik meg, most a 2007-es születésűeknek. Egy győzelemmel és öt vereséggel zártuk a tornát. Pont az elsőt nyertük meg, a rá következő három szorosra sikerült, az utolsó kettőn kaptunk ki a házigazdától és az ezüstérmestől, de ott jelentős tudásbeli különbség volt a csapatok között – kezdte Ebedli Zoltán, az Érdi VSE edzője.

– Úgy mentünk ki a srácokkal, hogy teremben még nem edzettünk, tehát ebben az idényben ez aránylag új volt, míg az ottaniak többsége edzett már teremben, vagy eleve futsalcsapatokról van szó. Kis terem volt és ötször két méteres kapu, tehát az egy-kétgólos különbség nem sok, ilyen szempontból például jól teljesítettünk. A legjobb meccsünk az Esztergom ellen volt, ott jól, fegyelmezetten játszottunk és ott is három egyre kaptunk ki, abból kettőt a végén. De összességében is hasznos volt elmenni a tornára, mert minél több ilyen jellegű tapasztalatot szereznek a srácok, annál rutinosabbak lesznek. Ez egy Bozsik-tornához képest elég nagy szintbeli különbség – mondta Ebedli Zoltán.

Az érdiek az egy győzelemmel és az öt vereséggel hatodik helyen zárták a tornát.

Eredmények, Nemzetközi torna, Léva
FKM Nové Zámky (Érsekújvár, szlovák)–Érdi VSE 2–3
FC Boskovice (cseh)–Érdi VSE 3–1
Érdi VSE–FC Esztergom 1–3
TJ Slovan Dudince (Gyűgy, szlovák)–Érdi VSE 4–2
FK Slovan Levice (Léva, szlovák)–Érdi VSE 8–0
Érdi VSE–FK Pohronie Ziar nad Hronom (Garamszentkereszt, szlovák) 0–8

Érdi VSE: Oláh Benedek, Tóth Rajmund (kapusok), Csepela Tamás, Csonka Viktor, Czikó Bence, Jávori Botond, Kállay Martin, Kuti Levente, Szekeres Bence, Szelp Máté. Edző: Ebedli Zoltán

fotók: Kertész Bence