Kiélezett mérkőzésen hiába egyenlített, nem tudta megfordítani a Taksony SE elleni mérkőzését az Érdi VSE U17-es együttese, amely egy 95. percben szerzett góllal 2–1-es vereséget szenvedett a korosztályos harmadosztály középnyugati csoportjának 12. fordulójából előrehozott mérkőzésen.
– Egy félidő előnyt adtunk az ellenfélnek és nem úgy, hogy az ellenfél jobban játszott, hanem mi nem játszottunk úgy, ahogy tudunk. Két helyzete volt az első félidőben ellenfelünknek, amiből egy szöglet után az egyiket ki is használta. A második játékrészben végig mi támadtunk, uraltuk a játékot, egyenlítettünk is, de kimaradtak a helyzeteink, hiába melóztunk, aztán a 95. percben egy újabb szögletből kaptunk még egy gólt. Ami nagyon bosszantó volt és nem is szeretek a játékvezetőkkel foglalkozni, de a második félidőben három kiállítást és két tizenegyest lehet rajtuk számon kérni… – nyilatkozta Németh József.
U17, III. osztály, Középnyugati csoport, 12. fordulóból előrehozott mérkőzés
Taksony SE–Érdi VSE 2–1 (1–0)
Gól: Kertész Bence (49.)
Jók: Csonka Márk, Fodróczy Gergely, Kertész Bence, Nyári István, Fügedi Ákos