„Az idény legjobb játékát nyújtották”

Felemás félidőket produkált az Érdi VSE U17-es csapata az Ikarus-Maroshegy vendégeként a korosztályos harmadosztály középnyugati csoportjának kilencedik körében.

– Amit megbeszéltünk a srácokkal – a felállást és a taktikát – azt betartották, de az első félidőben bátortalanul játszottunk. Ennek lett az eredménye a kétgólos hátrányunk. A másodikban viszont az idény legjobb játékát nyújtották a gyerekek. Lefociztuk az ellenfelünket és ezt a félidőt meg is nyertük kettő egyre, így összesítésben ugyan kikaptunk, de amit kértem tőlük, azt szenzációsan véghezvitték a bajnokság egyik legjobb csapata ellen. Mindent elmond a meccsről, hogy a második gólunk után az ellenfél edzője hat játékosának megtiltotta, hogy átlépjen a félpályán – fogalmazott Németh József.

U17, III. osztály, Középnyugati csoport, 9. forduló
Ikarus-Maroshegy–Érdi VSE 3–2 (2–0)
Gól: Rácz Krisztián (48.), Bodnár Dominik (83.)
Jók: a második félidei csapat