Fájó vereséget szenvedett az eddig remeklő Érdi VSE U17-es csapata, amely a korosztályos harmadosztály középnyugati csoportjának hetedik körében hiába dolgozott ki több helyzetet a Diósdi TC ellen, a hazaiak két lövésükből egyet gólra váltottak és nyertek…
– Nem tudtuk úgy uralni a játékot, ahogy kellett volna és ahogy elterveztük. Nem volt annyi helyzetünk, mint az elmúlt mérkőzéseken. Ami volt négy ziccerünk, azokat pedig kihagytuk. Ami pedig ilyenkor lenni szokott, az ellenfélnek volt két kaput eltaláló lövése, az egyik egy fejes, a másik egy távoli lövés. A 63. percben viszont bevágta a srác azt a támadást, ami már kétszeresen le volt védekezve. Ezért nehéz ilyenkor mit mondani, mert az egész csapat nem játszott jól… Akarat volt, de semmi nem sikerült nekik, az ellenfelünk pedig nem igazán akart focizni, ezért mondhatnám azt, hogy az ellenfelünk akarata érvényesült azzal, hogy elrontotta a mi játékunkat és ebből ő jött ki jól – fogalmazott Németh József.
U17, III. osztály, Középnyugati csoport, 7. forduló
Diósdi TC-Érdi VSE 1-0 (0-0)
Jók: –