Tizenegy megméretés a héten!

Végre elkezdődik a bajnokság az Érdi VSE felnőtt női, U19-es, U17-es, U13-as és U11-es csapatainak is.

Az Érdi VSE az NB III Nyugati csoportjának hatodik fordulójában hazai környezetben lép pályára, amikor a Győr-Moson-Sopron megyei bajnokot, az ESK Ménfőcsanakot látja vendégül az Ercsi úti Sporttelepen szeptember 9-én, vasárnap 16 órától. A győri együttes ígéretesen kezdte a bajnokságot, hiszen újoncként két-két győzelemmel és döntetlennel, illetve egy vereséggel a tabella hatodik helyét foglalja el, azonban épp a bajnokság egyik veretlen csapatának otthonában bizonyosan nem lesz könnyű dolga, hiszen az érdiek négy győzelme és egy döntetlenje, valamint a legutóbbi fordulókban mutatott biztató játéka minden bizonnyal megnehezíti a vendégek dolgát.

A felnőtt első csapat mellett az Érdi VSE II második hazai meccsét játssza, miután a Pest megyei negyedosztály déli csoportjában a Szigetszentmiklóst fogadja. A felnőtt női együttes is megkezdi szereplését az ötcsapatos háromnegyedpályás bajnokság délnyugati csoportjában – méghozzá egy rangadóval, hiszen Takács György lányai Tárnokon vendégszerepelnek.

Az első fordulóban szabadnapos, a második körben a Balatonfüred halasztása miatt ugyancsak szabadnapos U19-es és U17-es együtteseink rangadóval „kezdik” az évet, hiszen szombat délelőtt a Százhalombattai VUK SE-hez látogatnak.

Az U15-ös és U14-es együttesek és a térségben csatáznak, hiszen szerdán, a nyolcadik fordulóból előrehozott mérkőzésen a Diósdi TC-nél lesz jelenése Serfőző István és Habos Gergely alakulatainak. Ezt követően hétvégén hazai pályán a Siófoki Bányászt fogadja a két együttes.

Vasárnap pedig elkezdődik a Bozsik-program is, méghozzá az U13-as együttes számára éppen hazai környezetben, míg az U11-esek Tárnokon játszanak.

NB III, Nyugati csoport, 6. forduló
09.09., 16.00:
Érdi VSE–ESK Ménfőcsanak

Pest megyei IV. osztály, Déli csoport, 2. forduló
09.08., 16.30:
Érdi VSE II–Szigetszentmiklós

Pest megyei női ¾ pályás bajnokság, Délnyugati csoport, 1. forduló
09.09., 10.00:
Tárnok KSK–Érdi VSE

U19, III. osztály, Középnyugati csoport, 3. forduló
09.08., 12.00:
Százhalombattai VUK SE–Érdi VSE

U17, III. osztály, Középnyugati csoport, 3. forduló
09.08., 10.00:
Százhalombattai VUK SE–Érdi VSE

U15, II. osztály, Középnyugati csoport, 8. fordulóból előrehozott mérkőzés
09.05., 17.30:
Diósdi TC–Érdi VSE

U15, II. osztály, Középnyugati csoport, 3. forduló
09.08., 10.00:
Érdi VSE–Siófoki Bányász SE

U14, II. osztály, Középnyugati csoport, 8. fordulóból előrehozott mérkőzés
09.05., 15.30:
Diósdi TC–Érdi VSE

U14, II. osztály, Középnyugati csoport, 3. forduló
09.08., 12.00:
Érdi VSE–Siófoki Bányász SE

U13, Bozsik-program, 09.09., Érd, Ercsi úti Sporttelep

U11, Bozsik-program, 09.09., Tárnok