Nagyarányú, tizenkét gólos győzelmet aratott a sereghajtó Csákvári TK ellen az Érdi VSE U16-os lány csapata a korosztályos első osztály északnyugati csoportjának 14. fordulójában.
Ifjabb Novák Ferenc és Suha Zoltán együttese a háromnegyedpályás bajnokságban a sereghajtó Csákvári TK-t látta vendégül. Az érdiek aktívan kezdtek, s saját kapujához szögezték a vendégeket, akik egy szerencsétlen mozdulat után egy öngóllal kerültek hátrányba. Az érdiek ettől kezdve még lendületesebb akciókat vezettek, s a félidőben már ötgólos előnyben voltak, miután Sike Natália, Székely Anna, Ványi Matild és Perényi Zsófia is betalált.
A fordulás után remekül folytatta a házigazda, két perc alatt még kettőt jegyzett, majd a lendület nem hagyott alább, s az érdiek végül egy kiütéses, 12–0-s győzelmet arattak!
„Amiket gyakoroltunk, azt megtettük, szép akciók voltak, de azért ez egy szerényebb képességű csapat. Ahogy múlt héten ellenünk kimagaslott a Zalaegerszeg, most mi föléjük nőttünk. Örülünk, hogy sok gólt rúgtunk, mindenki lehetőséget kapott és élt is vele” – értékelt ifj. Novák Ferenc.
U16 lány, ¾ pályás I. osztály, Északnyugati csoport, 14. forduló
Érdi VSE–Csákvári TK 12–0 (5–0)
Gól: Bartók Vivien (9. – öngól), Székely Anna (13., 72.), Sike Natália (15.), Ványi Matild (22.), Perényi Zsófia (27., 52.), Házi Gabriella (42., 44.), Filus Fanni (55., 65.), Kovács Zoé (67.)
Jók: Az egész csapat
MÉG TÖBB KÉP AZ ÉRDI VSE FACEBOOK OLDALÁN!
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.901181740043386.1073741947.254319958062904&type=1&l=c8b11c3adf