Harminckét résztvevővel nyitották meg az évadot

Múlt héten különleges edzőtábort tartott az Érdi VSE tollaslabda szakosztálya a Batthyány Sportiskolai Általános Iskola tornacsarnokában, amelyen minden nap más edző tartott foglalkozást a résztvevőknek. Ezt követően szombaton az edzőtáborozók egy Csoki Kupán mérhették le, miben fejlődtek.

Az évadnyitó Csoki Kupán hat kategóriában mérték össze tudásukat fiúk és lányok. A 32 utánpótláskorú mellett kilenc felnőtt is érdekelt volt, a két győztes, tizenegy pontig tartó játszma során. A meccsek körmérkőzéses rendszerben zajlottak. Az első és a negyedik korcsoportokban fiúk és lányok egymás ellen vívtak, míg a második és harmadik korosztályban külön versenyeztek.

A legkisebbek között Kovács Marcell végzett az élen megelőzve az azonos győzelemmel álló két második helyezettet, Harmos Boldizsárt és Szabó Domonkost, míg a dobogó legalsó fokára Körmendi Gergely állhatott. Itt Kis Kasza Arabella ellenfél nélkül győzött a lányoknál, de a fiúkkal is megmérkőzött.

A kettes korcsoportban Horváth Levente lett az első Zsarnai Marcellt megelőzve, valamint három bronzérmes is lett, miután Kis Kasza Fábián, Bernáth Máté és Flórián Bence is azonos mérleggel végzett.

A lányoknál Schvirján Zsófiának nem volt ellenfele, ő az ezüstérmes Lepkó Dorottyát, illetve a két bronzérmest, Harmos Borbálát és Novák Rebekát előzte meg.

A harmadik korcsoportos fiúknál a favorit, Kis Kasza Miklós lett az első, Harmos Márton a második, Legerszki Kornél a harmadik. Ebben az osztályban a lányoknál Becker Vandáé lett az arany, Villás Viviené az ezüst, Nagy Eszteré a bronz.

A negyedik korcsoportban is vegyes volt a küzdelem, az egyetlen fiú induló, Novák Barabás volt, a lányoknál Perényi Zsófia lett az első, Bugyenszki Adrienn a második és Soltész Nikol a harmadik.

 

Vélemény, hozzászólás?