Teljesültek vezetőedzőnk vágyai

„Az elsőszámú nyári célunk az volt, hogy lehetőség szerint mindenki maradjon itt. Ez sikerült, de bízom benne, hogy azt az egy-két embert minőségben tudjuk pótolni. Erről még nem tettünk le. Mindenáron viszont nem fogunk igazolni. Csak olyat, aki erősítést jelent.”

– kezdte Limperger Zsolt.

Limperger Zsolt (fotó: Balogh István)

„A vezetőség által meghatározott cél az első négy, első hat hely. Ez még nincs pontosítva. Ha ez lesz, akkor ennek kell megfelelni. De a mi célunk nem az első négy, hanem, hogy elsők legyünk!”

– szögezte le vezetőedzőnk.

„Az igazolásokat tekintve támadószekcióban gondolkodunk elsősorban, illetve, így hogy Gyurácz Bálint is elment, akit sikerült beépíteni jobb oldali védőnek, még ebben is gondolkodunk, de még egyszer mondom, ezt csak akkor, ha tényleg olyan minőségűek.”

– jegyezte meg.

Az Érdi VSE július 15. és augusztus 5. között négy edzőmérkőzést vív. A másodosztályú Aqvital FC Csákvár lemondta az érdi találkozót, így Balassagyarmaton kezdünk. Ezt követően a Budaörs és a Monor is Érdre látogat, majd az FC Dabas vendégeként lépünk pályára.

„Mindig a tét a cél. Ez felnőtt szint, nem U7-es, U9-es korosztály, ahol játszunk egy jót. Próbáljuk azokat az elemeket gyakorolni, amelyek meg vannak a fejekben, csak ezt frissíteni kell. Ilyen szempontból szerencsés, hogy nincs sok új játékos. Ezeket szeretnénk viszontlátni, illetve azokon a dolgokon finomítani, amik tavaly már működtek.”

– mondta az Érdi VSE vezetőedzője.

Vélemény, hozzászólás?