Minimális változások az Érdi VSE felnőtt NB III-as csapatának keretében, hiszen az ezüstéremmel véget érő mögöttünk hagyott szezont követően már bejelentettük, hogy Palásthy Norbert és Gyurácz Bálint elhagyja a klubot, de a többiek mind maradnak.
Balázsovics Máté, Borek Norbert, Bozsoki Imre, Csiszár Zoltán, Ebedli Zoltán, Hegedűs Norbert, Honti Attila, Kelemen Patrik, Kertész Ferenc, Kónya Benjámin, Koós Gábor, Melczer Vilmos, Nagy Endre, Ország Péter, Pintér Nikolasz, Tárkányi Gergő és Zsivóczky Norbert – azon játékosok névsora, akik a következő szezontól is Limperger Zsolt alakulatát erősítik. Közülük a július 6-i első edzésen csak a nyaralását töltő Kelemen Patrik nem vett részt az új évad első tréningjén, de a hétfői edzésen már ő is jelen lesz.
A névsorból szándékosan kihagytunk két olyan játékost, akik itt voltak az előző idényben is, mégis „új igazolásnak” számítanak, hiszen Németh Gábor és Pallagi Botond az előző idényben a másodosztályú Vác FC játékosaként szerepelt zöld-fehérben, ám ők nem térnek vissza „anyaegyesületükhöz”, kölcsön után végleg Érden folytatják pályafutásukat.
Ezek alapján pedig az Érdi VSE vezetőedzőjének szezonvégi célja is teljesült, hiszen évértékelőjében Limperger Zsolt kifejtette: a legfontosabb, hogy a csapat magja megmaradjon, s ez maximálisan teljesült, igaz még egy-két igazolás várható a továbbiakban.
Az utánpótlásból a már korábban is többször a felnőtt csapatban edző Pintér Olivér mellett a kapus, Horváth Viktor is Kertész Ferencékkel kezdte meg a felkészülést.
Az első edzésen négy próbajátékos is lehetőséget kapott, az ő sorsukról a későbbiekben dönt a szakmai stáb.