Sima siker! – U16

Ezúttal az Iváncsát fogadtuk hazai pályán és sikerült folytatni jó és eredményes sorozatunkat. Az ellenfelünk mélyen saját kapuja előtt szervezetten védekezett támadásaikat elég jó ütemben elhárítottuk, és nagy labdabirtoklási fölényben játszottunk. A védelmi vonaluk áttörése végig gondot okozott számunkra, nem volt sok ötlet ma a fejekben. Ezáltal a kulcs passzainkba is mindig hiba csúszott. A…

Részletek

Nagy előnyt adtunk… – U14

Vasárnap ragyogó őszi időben hazai pályán fogadtuk a csoport egyik veretlen élcsapatát. Nem mi voltunk az esélyesek és ez az első félidőben megmutatkozott sajnos. Ellenfelünk kétgólos előnyre tett szert. Valami történhetett az öltözőben (fejmosás!) mert a csapat egészen más arcát mutatta és szorossá tudta tenni a meccset. Kár, hogy egy félidőnyi előnyt adtunk a vendégeknek…

Részletek

Itthon maradtak a pontok! – U12

Lassan, kényelmes üzemmódban kezdtük a mérkőzést, de a vendégek gólja megkongatta a vészharangot. Nagyobb fokozatba kapcsoltunk és rendezett lett a játékunk. Ennek köszönhetően már a gólok is megérkeztek és teljesen megérdemelten tartottuk itthon a három bajnoki pontot.A jövőben már az első pillanattól “éleseknek” kell lenni, nehogy meglepetés érjen minket. Hajrá Érd!

Részletek

Értékes győzelem – U14

 A mérkőzést megelőzően mind a két csapat azonos mutatókkal rendelkezett, így számítani lehetett arra, hogy az elmúlt hetek sima sikerei után, most nehéz feladat elé nézünk. Fordulatos mérkőzést láthattak a nézők. Az Érd szerzett vezetést, majd fordítottak a hazaiak, ezután nagyobb fokozatba kapcsoltunk és elléptünk ellenfelünktől, de a vége mégis szoros lett. A szép siker…

Részletek

Jó meccsen döntetlen – U12

Szombaton hazai környezetben fogadtuk a DMTK csapatát. Az elmúlt napokkal ellentétben nem esett az eső ennek örömére remek teljesítménnyel rukkoltak elő a csapatok. Lüktető, hajtós mérkőzésen a játék sava-borsa látható volt. Sok helyzet és ami a legfontosabb sok gól. Összességében igazságos döntetlen született és nem lehet egyik fél sem elégedetlen. Hajrá Érd!

Részletek

Nagyon sima győzelem! – U14

Szombaton a Novák Ferenc Érdi Sportközpontban fogadtuk a Mosonmagyaróvár korosztályos csapatát. Az elmúlt mérkőzések nagyarányú győzelmeiből kiindulva most is hasonlóban reménykedtek az Érdi szurkolók. Nem kellett csalódniuk. A játékosok az első pillanattól kezdve fegyelmezetten és eredményesen játszottak, szemernyi esélyt sem adva a vendégeknek megint gólfesztivál rendeztek. Jár a gratuláció a hozzáállásért és a győzelemért! Csak…

Részletek

Fájó pontvesztés – U19

Szombat délelőtt őszies, esős időben léptek pályára a csapatok. Már az első perctől dominált csapatunk, amit a magas labdabirtoklási arány is alátámasztott, helyzetekkel, lehetőségekkel tarkítva. Ennek hozadékaként nem meglepő, hogy a vezetést is megszereztük. Sajnos nem sikerült eldönteni a meccset az első játékrészben. A második félidőben is az Érdi csapat irányította a játékot, de a…

Részletek