Döntetlen Somogyországban!

November első hétvégéjén Kaposvárra utazott csapatunk, hogy az NB III Dél-Nyugati csoportjának 14 fordulójában megmérkőzzön a Kaposvári Rákóczi alakulatával. Vendéglátóink a forduló előtt a képzeletbeli dobogó legalsó fokát foglalták el. Nem mi számítottunk a meccs favoritjának, de mivel csapatunk hat mérkőzéses veretlenségi sorozatban van és jó formát mutat, így nem voltunk teljesen esélytelenek. Domján Attila…

Részletek

Küzdelmes meccsen, édes a siker!

A hosszú hétvége utolsó napján hazai környezetben a Novákban fogadtuk a szebb napokat (NB I, NB II) megélt BFC Siófok együttesét. Ellenfeleink felszálló ágban voltak a meccs előtt, mivel a két utolsó mérkőzésükön 2-1 győzelemmel hagyták el a pályát, így már 13.helyről (nem kieső) várhatták az összecsapást. Hazai oldalon az öt meccses (4 győzelem, 1…

Részletek

A kitartás diadala!

A bajnokság 12.fordulójában Balatonlellén volt jelenésünk. Ellenfelünk a GreenPlan Balatonlelle SE visszafogottan szerepel a bajnokságban, a fordulót megelőzően a 13 helyet foglalták el a tabellán. Feljutó csapatként az első év egy magasabb osztályban nem könnyű feladat. A száraz tények az Érd mellett szóltak, de tudtuk, hogy nehéz 90 perc vár játékosainkra. Csapatunk 4 hete veretlen…

Részletek

Nagyarányú győzelem a listavezető ellen!

Az NB III Dél-Nyugati csoportjának listavezetője az FC Nagykanizsa volt a vendégünk a Novákban. Ellenfelünk impozáns eredmény sorral érkezett 10 meccsből 8-szor győztesen hagyták el a játékteret és vezették a csoportot. Csapatunk is felszálló ágban várta a meccset, így jó összecsapásra volt kilátás. A kilátogató nézők nem is csalatkoztak, mert mind két alakulat mindent beleadott…

Részletek

Értékes pontszerzés Iváncsán!

Vasárnap kora délután került megrendezésre az NB III. Dél-Nyugati csoportjának 10. fordulója. Csapatunk az Iváncsa KSE vendégeként lépett pályára. A két alakulat hasonlóan „beragadt” a rajtnál, így csak a középmezőnyben helyezkednek el, egymás mögött a tabellán, két pont különbséggel a hazaiak javára. Az Iváncsa három győzelemmel a háta mögött, míg a vendég Érd két sikerrel…

Részletek

Hazai győzelem!

Vasárnap hazai pályán a Novákban fogadtuk a PTE-PEAC csapatát a bajnokság 9.fordulójában. A múlt heti idegenbeli győzelem után fontos volt számunkra, hogy végre hazai pályán is győztesen hagyjuk el a játékteret és megkezdhessük a felzárkózást a középmezőnyhöz. Vendégeink a fordulót megelőzően a 13.helyet foglalták el a táblázaton, így nem nagyképűség, de mi voltunk a meccs…

Részletek

Az eltékozolt 3 pont esete.

Vasárnap délután hazai környezetben fogadtuk a Paks II. csapatát. Szerdán a hétközi fordulóban megszereztük első győzelmünket a bajnokságban és úgy terveztük, hogy vendéglátóként tovább gyűjtögetjük a bajnoki pontokat az eddigi fordulókban visszafogott teljesítményt nyújtó vendégcsapat ellen. Az előzményekhez tartozik, hogy eddigi fordulókban nem játszott vissza senki a felnőtt csapatból… ellenünk viszont megerősített csapattal állt ki…

Részletek

Győzelem Pasaréten!

Megint hétközi fordulóra készültünk a harmadosztályúcsapatoknak igen megterhelő augusztus hónapban. Szerdán délután Pasaréten volt jelenésünk a Pénzügyőr SE vendégeként az NB III 5. fordulójában megrendezésre kerülő bajnoki mérkőzésen. Vendéglátóink (minden bántás nélkül kijelenthető) rosszul kezdték a szezont, mivel pont nélkül a kiesőzónában tartózkodtak a meccs előtt. Ezen mindenképpen javítani szerettek volna. A vendégekről is kijelenthető,…

Részletek

Fájó vereség

Vasárnap hazai környezetben fogadtuk a listavezető Ferencvárosi TC II. csapatát, akik eddig hibátlan teljesítményüknek köszönhetően vezették a tabellát. A feladat adott volt, ahogy mondani szokták…meglepetésre készültünk. Eddigi eredményeink alapján szükségünk is volt a pontokra és hogy közelebb kerüljünk terveink megvalósításához. Gyurácz hosszabb ideje sérült és Juhász is kisebb sérüléssel bajlódott, így Domján Attila a Kertész—Balázs,…

Részletek

Sírból visszahozott pont!

Második idegenbeli mérkőzésünkre Dunaújvárosban került sor. Ellenfelünk jól kezdte a bajnokságot mivel mind a két mérkőzésén győztesen hagyta el a játékteret, így kellő önbizalommal várták a mérkőzést. Számunkra fontos volt, hogy sikeresen zárjuk ezt a találkozót mivel eddig csak egy hazai döntetlen és az érte járó egy pontocska volt a tarsolyunkban. Felforgatott csapatunk a „meccs-terv”…

Részletek