Megérdemelt idegenbeli siker!

Felnőtt csapatunk vasárnap Gyirmótra látogatott az NB III. 3.fordulójában. Nem volt gond nélküli a csapat Győrbe jutása mert egy sajnálatos baleset miatt az autópályán teljes útzárba „szaladtunk” bele és kerülő utakon kellett elérni az ALCUFER stadiont. A mérkőzés így félórás késéssel kezdődött. Domján Attila vezetőedző a múlt heti kezdőcsapatot küldte ismét a pályára. Az Érdi…

Részletek

Pontosztozkodás!

Szerdán délután az NB III hétközi fordulójában a Dorog FC csapata látogatott a Novák Ferenc Érdi Sportközpontba.  Ellenfelünk az első fordulóban már megkezdte a pontok gyűjtögetését, hazai pályán döntetlent játszott, míg csapatunk vereséggel kezdett idegenben. Terveink szerint hazai pályán pontot, pontokat akartunk szerezni. A két csapat jelenlegi helyzetéből adódóan és az eddig mutatott teljesítménye alapján…

Részletek

Bajnokságban folytatjuk!

Szerda délután 17:30-kor a Dorogi FC csapata ellen lép pályára az Érdi VSE. Az első hazai bajnoki mérkőzésünkön szeretnénk megkezdeni a pontok begyűjtését. Ellenfelünk az első fordulóban hazai környezetben 1-1 döntetlent játszott a Puskás Akadémia II. ellen. Vezetőedzőnk sérülések miatt nem támaszkodhat a teljes keretre, de így is bizakodva várjuk a hazai bajnoki bemutatkozást. Várjuk…

Részletek

Keserű nyitány Bicskén!

Vasárnap Bicskére látogatott csapatunk a bajnoki nyitány ürügyén. A hazai csapat volt a mérkőzés esélyese, de nem feltartott kézzel érkeztünk. Nehézségeink ellenére bizakodva álltunk bele a meccsbe, amit alátámasztott a sikeresnek mondható felkészülésünk is. Domján Attila vezetőedző a Tóth – Rétfalvi, Kárász, Kertai, Pintér – Morvai, Göblyös – Dorogi, Kincses, Juhász – Suszter kezdőcsapatnak szavazott…

Részletek

Bicskén kezdjük a szezont – NBIII

Az Érdi VSE számára vasárnap 17:30-kor kezdetét veszi a 2024/2025 NB III Észak- Nyugati csoportjának küzdelmei. Csapatunk a Bicske TC vendége lesz. Ellenfelünk a tavalyi bajnokság végén az előkelő második helyet szerezte meg és idén is feljutási reményekkel vágnak neki a szezonnak. Domján Attila variációs lehetőségeit szűkíti, hogy sérülés miatt nem számíthat Kertész F., Révész…

Részletek

A saját ötösünk – NBIII

Az új bajnokságra készülő keretünkben öt saját utánpótlásunkból felkerülő fiatal játékos kap lehetőséget nap mint nap, hogy beverekedje magát a felnőtt csapat kezdőjébe. Egyesületünk utánpótlás edzőinek elkötelezett munkájának és a srácok hozzáállásának, elhivatottságának gyümölcse, hogy a közös képen látható Kádár Csaba Benjamin, Kővágó Levente, Terejánszki Benjamin és Nikolics Balázs a felnőtt keret tagjai. A képről…

Részletek