Rendhagyó módon szombaton rendezték az NB III-as bajnokság 20. fordulóját. Vendégünk a Pénzügyőr SE csapata volt, akik a csoport 15. helyét foglalják el és két sikertelenül megvívott mérkőzés után érkeztek a „Novák”-ba. Ellenben a hazai alakulat két élmezőnyhöz tartozó csapat (Dunaújváros, FTC II.) ellen szerzett négy pontjának köszönhetően előre lépett a tabellán és önbizalommal telve esélyesként várta a mérkőzést. Vezetőedzőnk ennek tudatában a Kertész—Kárász, Gál, Morvai, Pintér—Májer, Göblyös—Csepregi, Farkas, Rostás—Erdész kezdő tizenegynek szavazott bizalmat.
Bő 10 perc tapogatózás után..
12.perc: Kárász végzett el bedobást a jobboldalról a 16-os magasságában. Farkas tovább csúsztatta a labdát, amit Rostás a kapu irányába tessékelt, Erdész és egy vendégvédő egy méterre a gólvonaltól egyszerre robbant rá a labdára és szerencsénkre a hazai csatár volt a szemfülesebb és a hálóba kotorta a játékszert. 1-0
Ekkor még nem sejtette senki, hogy a lényegi kérdés ebben a pillanatban el is dőlt.
24.perc: Vörös kapta a meccs első sárgalapos figyelmeztetését.
34.perc: Göblyös remekül ugratta ki a védők közül kilépő Erdészt, aki 10 méterről át akarta emelni a kimozduló kapuson a labdát, de Dulka remek reflex mozdulattal szögletre ütötte a játékszert. Nagy helyzet maradt kihasználatlanul.
35. perc: Göblyös kapott sárga lapot.
37.perc: Morvai M. is besárgult.
42. perc: Farkas ugratta ki Rostást, aki okosan a mellette futó Erdészhez továbbított fejjel. A gólszerző már a büntetőterületen belül eltolta a labdát a kifutó kapus mellett, aki elsodorta csatárt… a síp néma maradt. (!!!)
Előnnyel vonulhattunk pihenőre, ami örömteli, ellenben kevés focira emlékeztető elemet láthattak a nézők. Mezőnyben gyűrte egymást a két alakulat és az iram sem volt magas intenzitású. Ennek függvényében a vendégek szakvezetője változtatott csapatán és Staudinger helyére Kocsis állt be a folytatásra.
46.perc: Rögtön a középkezdés után Erdész támadta a védőket labdaszerzés céljából. Szűcs előre akarta ívelni a labdát, de a támadónkat találta telibe, akiről a kapujából kint álló kapus mellett a kapu felé pattant a játékszer. Dulka gyorsan eszmélt és még idejében utól érte a gólba tartó labdát.
47.perc: Tóth 11 méteres életerős lövését Kertész szögletre tenyerelte.
53.perc: Demeter elé került a játékszer, aki 14 méterről kapura lőtt. Kertész a levegőben úszva hatalmas bravúrral szögletre tolta a labdát a bal felső sarok elől.
59.perc: Demeter percei voltak ezek. Lövése után nem sokkal sárga lapot érdemelt ki.
63.perc: Demeternek ért véget a meccs, Földi állt be a helyére.
67.perc: Rostás lement a pályáról, helyére Balázs Barnabás érkezett.
68.perc: Erdész elől Dulka merész kivetődéssel kaparintotta meg a labdát 10 méterre a kaputól.
72.perc: Kárász helyett Juhász állt be.
74.perc: Balázs Bálint ülhetett le a kispadra, helyére Murguérkezett a végjátékra.
78.perc: Pintér szerzett harcosan labdát a balszélen 20 méterre a kaputól, majd tolt egyet rajta befelé és sistergős lövést eresztett meg. A labda a baloldali kapufán csattant. Szép jelent volt.
80.perc: Labát lement a pályáról, helyette Morvai Áron jött be.
83.perc: Csepregi és Erdész helyét Gyurácz és Kesselbauerfoglalta el.
87.perc: Balázs Barnabás jobboldali beadását Kesselbauerfejelte 12 méterről kapura, de a próbálkozás a léc fölött hagyta el a játékteret.
89.perc: Májer vette észre, hogy a vendég kapus kicsit kint áll a kapujából és 45 méterről ráívelte a labdát. Centiket tévedett… Ritkán látható szép megoldás volt.
90+2.perc: Morvai Á. sárga lapja zárta a mérkőzést.
A második játékrész kicsivel intenzívebbre sikerült, mint az első és ez annak volt köszönhető, hogy a vendégek több kockázatot vállaltak így nyíltabb lett a meccs. Összességében megérdemelt a sikerünk, mivel több lehetőséget alakítottunk ki és egy gólt is sikerült szereznünk. A Pénzügyőr csapatának sok sikert kívánunk a kiesés elkerüléséért vívott harcban. Köszönjük szurkolóink bíztatását, kitartó buzdítását. Jövő hétvégén a Paks II. vendégei leszünk és reményeink szerint Tolnából is sikeresen térhetünk haza. Hajrá Zöld! Hajrá Érd!
NB III. Dél-Nyugati csoport 20. forduló
Érdi VSE – Pénzügyőr SE 1-0 (1-0)
Gól: Erdész (12.)

