Ebben a meccsben több volt!

Április utolsó hétvégéjén a dobogón elhelyezkedő FC Nagykanizsa vendégei voltunk. A hazai csapatnak még reális esélye van a bajnoki cím megnyerésére, mivel csak három pont volt a hátránya a listavezetővel szemben a mérkőzés előtt. Az Érdi VSE ezzel ellentétben stabil középcsapat, de egy esetleges siker esetén közel kerülhetett volna még az élmezőny aljához is. Ennek…

Részletek

Értékes győzelem!

Nyárt idéző melegben, hazai környezetben fogadtuk közvetlen riválisunkat a tabellán mögöttünk álló Iváncsa KSE csapatát. A bajnokság szünetében még ellenfelünk volt előnyösebb helyzetben, de a tavaszi folytatás nem sikerült valami fényesre eddig a vendégeknek és ezt kihasználva helyet cserélt a két csapat a tabellán. A kezdő sípszó előtt 8 pont volt a különbség a Pest…

Részletek

Első tavaszi vereség!

Az Országgyűlési választások miatt szombaton került megrendezésre a 24 forduló. Csapatunk a Mecsekaljára látogatott mivel a PTE-PEAC volt a soron következő ellenfelünk. A hazai csapat tabellán elfoglalt helyezése (13.hely) csalóka mivel egy bátran, ügyesen és össze szokottan futballozó alakulatról beszélünk, nem mellékesen minden pontra szükségük van, hogy elkerüljék a veszélyzónát. Veszélyes egyveleg. Az Érdi VSE…

Részletek

Kötelező győzelem!

Április első hétvégéjén, csodás napsütésben, hazai pályán a Novákban fogadtuk a sereghajtó Dombóvár csapatát. Ellenfelünk egy nagyon szimpatikus, de -minden bántás nélkül- szerény képességű csapat, akiknek eddig még nem sikerült ebben a bajnokságban megízlelniük a győzelem ízét. Ennek tudatában az Érdi VSE volt a mérkőzés esélyese. Vezetőedzőnk némileg változtatott a megszokott kezdőcsapaton így a Nideczki—Kárász,…

Részletek