Az elmúlt hetekhez képest sokat javult az Érdi VSE játéka, de a hajrában Hajdinger Raul Zoltán kétszer is bevette Kertész Ferenc kapuját, így a Mol Fehérvár FC II 2–0-ra győzte le az ideiglenesen megbízott vezetőedző, Ebedli Zoltán csapatát.
Mint ismert, a hét elején Limperger Zsolt felajánlotta lemondását az Érdi VSE vezetőedzői posztjáról, melyet az egyesület vezetése elfogadott, így a hátralévő három bajnokin Ebedli Zoltán megbízott vezetőedzőként irányítja a csapatot.
Az Érdi VSE az új impulzusnak köszönhetően koncentráltan, harcos hozzáállással kezdte a mérkőzést és bár mindkét csapat igyekezett sok helyzetet kialakítani, az első félidőben mindkét oldalon rosszak voltak az utolsó passzok, így gól nélküli döntetlennel vonultak szünetre a felek.
A fordulás után valamivel élénkebb lett a vendégek támadójátéka, mégis előbb a hazaiak álltak közelebb a gólhoz, de az 55. percben les miatt érvénytelenítettek egy fehérvári találatot, majd nem sokkal később Kertész Ferencnek kellett védenie egy lapos lövést.
Ugyan a második félidőben is jobbára a mezőnyben folyt a játék és mindkét csapat a védelem mögé belöbbölt labdákkal próbálkozott, de ez sokáig nem vezetett eredményre. Aztán a játékrész derekán Fodor Péter második sárga lapja után emberelőnybe is kerültek az érdiek, de ezzel nem tudtak élni. Sőt.
A mérkőzés hajrájában, a 87. percben Hajdinger Raul Zoltán érkezett jó ütemben egy baloldali beadásra, melyet kapásból pofozott az érdi kapuba, előnyhöz juttatva az emberhátrányban játszó házigazdát (1–0). Ezt követően az érdiek mindent megtettek az egyenlítésért, de a hátul megnyíló védelmet a 93. percben ismét mattolta Hajdinger, kialakítva ezzel a Mol Fehérvár FC II 2–0-s sikerét.
“A hozzáállással abszolút elégedettek lehetünk, úgy érzem, hogy a csapat nagyon sokat tett azért, hogy minimum egy ponttal távozzunk, de ha egy kis szerencsénk van, győzhettünk is volna, annak ellenére, hogy az eredmény nem ezt tükrözi. A második gólt nem számolnám ide, mert ott kitámadtunk és megtettünk mindent azért, hogy legalább egy ponttal távozzunk. Volt néhány olyan játékos, aki ma megszakadt a pályán, szóval rájuk mindenképp büszkék lehetünk”
– értékelt Ebedli Zoltán, az Érdi VSE megbízott vezetőedzője.
“Nem kezdtük jól a meccset. Azt kértem a srácoktól, hogy a nagy meleg ellenére diktáljuk az iramot. Ez az első félidőben nem sikerült, de akkor is többet birtokoltuk a labdát egy olyan ellenfél ellen, amely beállt a saját térfelére és kontrákkal próbálkozott. A szünetben azt kértem, tegyünk rá még egy lapáttal, mert nem volt ritmusa a játékunknak és ez már sikerült. A második félidő első húsz percében volt három-négy helyzetünk, amit nem rúgtunk be, de még egy lapáttal rá tudtunk tenni, így nem volt kérdés, melyik a jobb csapat”
– fogalmazott Szalai Tamás, a Mol Fehérvár FC II vezetőedzője.
Az Érdi VSE legközelebb május 22-én, vasárnap 17 órakor a Komárom VSE vendégeként lép pályára a bajnokság utolsó előtti, 37. körében.
NB III, Nyugati csoport, 36. forduló
Mol Fehérvár FC II–Érdi VSE 2–0 (0–0)
Székesfehérvár, 200 néző. V.: Maml (ifj. Imrő, Juhász L.)
Mol Fehérvár FC II: Dala – Fodor P., Papp M., Vágó G., Berekali – Tóth A., Dékei (Rónaszéki, 76. perc)– Dénes Cs. (Hajdinger, 76. p.), Khangura (Forgó, 90. p.), Menyhárt (Csepregi, 57. p.) – Bozai (Tóth T. V., 57. p.)
Vezetőedző: Szalai Tamás
Érdi VSE: Kertész F. – Szabó R., Gubacsi, Csiszár, Gajda (Petrezselyem, 86. p.) – Bartos (Kollega, a szünetben), Révész (Molnár D., 84. p.), Koós, Kertész B., Németh G. V. – Kürti (Gera D., 70. p.)
Megbízott vezetőedző: Ebedli Zoltán
Gól: Hajdinger (86., 90+3. perc)
Kiállítva: Fodor P. (69. perc)