Jó meccsen küzdöttünk meg az egy pontért


Izgalmas, küzdős mérkőzésen játszott 1-1-es döntetlent a Tatabányai SC vendégeként az Érdi VSE az NB III Nyugati csoportjának 33. fordulójában. Limperger Zsolt együttese a 15. percben szerzett vezetést, de a hajrá előtt a hazaiak pontot mentettek.

Aktívan kezdte a mérkőzést a házigazda Tatabányai SC, amely már az 5. percben egy jobboldali beadás után megszerezhette volna a vezetést, de az érdi védők menteni tudtak. Noha jobbára Bekő Balázs együttese játszott mezőnyfölényben, a 15. percben az érdiek kerültek előnybe, amikor Koós Gábor baloldali szöglete után a kapufáról Soltész Barnabás lábára, onnan pedig a kapuba pattant a labda (0-1).

Innentől kezdve még jobban átvette az irányítást a Tatabánya, de az érdi kapuig nehezen jutott el, átlövése vagy mellémentek, vagy Kertész Ferenc védett. Igaz, a túloldalon a vendégek gyors ellentámadásból többször kellemetlen pillanatokat okoztunk a hazai védőknek.

A második félidőben sem változott a játék képe, a Tatabánya sokat tett az egyenlítésért, de nagy lehetőségig sokáig nem jutottak el.

A hajrá előtt mégis összejött az egyenlítés a hazaiaknak, amikor Klausz Ádám kapott remek labdát a társaktól, melyet szépen vett át és nem is hibázta el ziccerét (1-1).

A végjátékban mindkét csapat tett azért, hogy megszerezze a 3 pontot, de több gól már nem született, így 1-1-es döntetlennel zárult a mérkőzés.

VÉGE!
NB III, Nyugati csoport, 33. forduló
Tatabányai SC – Érdi VSE 1-1 (0-1)
Gól: Klausz (78. p.), ill. Soltész (15. perc – öngól)
Részletek hamarosan!
#hajráÉrd #ÉrdiVSE #football #soccer #NBIII

Közzétette: Érdi VSE – 2021. május 2., vasárnap

“Nehéz mérkőzésre számítottunk, a Tatabánya próbál focizni, mi pedig most más focit játszunk. Óriásit küzdött mindkét csapat, azért vagyok kicsit bosszús, mert olyan helyzetben és időben kaptuk a gólt, amikor nem volt benne a Tatabányában a gól, de a hozzáállással nem volt baj, talán az hiányzott a 3 ponthoz, hogy támadásban hatékonyabbak legyünk”

– fogalmazott Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője.

“Kifejezetten jól játszottunk, rengeteget tettünk a győzelemért, közelebb is álltunk hozzá, de a futball az ilyen, nem mindig jutalmaz meg azért, amit teszel érte, van amikor pedig akkor is megjutalmaz, amikor nincs benne annyi muníció. Jó kis meccs volt. Sajnáltam, hogy nálunk az utolsó döntések hiányoztak, de ilyen a játék”

– értékelt Bekő Balázs, a Tatabányai SC vezetőedzője.

Az Érdi VSE legközelebb május 9-én, 17.30-kor az Ercsi úti Sporttelepen a Nagyatádi FC-t látja vendégül.

NB III, Nyugati csoport, 33. forduló
Tatabányai SC-Érdi VSE 1-1 (0-1)
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion, 100 néző. V.: Molnár R. (Czeglédi, Gordos)
TSC: Kunsági – Hajas, Székely, Krupánszki, Katona K. (Víg, 82. perc) – Klausz, Soltész, Kovács I., Gyürki (Farkas V., 65. p.) – Kocsis G. (Szabó R., 73. p.), Árvai
Vezetőedző: Bekő Balázs
Érdi VSE: Kertész F. – Fürjes, Csiszár, Földesi – Kalmár D., Farkas B., Kócsa, Koós, Balogh Á. (Molnár B., 55. p.) – Kollega (Kertész B., 88. p.), Popov (Varga T., a szünetben)
Vezetőedző: Limperger Zsolt
Gól: Klausz (78. p.), ill. Soltész (15. perc – öngól)