Csak szépíteni tudtunk

Az első tíz perc után már két góllal vezetett a Mosonmagyaróvári TE és bár a folytatásban szépített, nem tudott pontot szerezni első hazai tavaszi bajnokiján az NB III Nyugati csoportjának 23. fordulójában az Érdi VSE, amely 2–1-es vereséget szenvedett.

A mérkőzést a vendégek kezdték jobban, hiszen a Mosonmagyaróvár rögtön első helyzetét gólra váltotta, amikor a negyedik percben egy jobboldali beadásra jó ütemben érkezett Szalka Dominik, aki könnyedén gurított az érdi kapuba (0–1).

Sőt, öt perccel később egy hasonló szituáció után ezúttal szépen találta meg az érdi kapu hosszú sarkát Szalka megszerezve egymaga és csapata második gólját is (0–2).

A vendégek kétgólos előnyük ellenére a folytatásban is sok borsot törtek az érdi védelem orra alá, a házigazdának azonban bő fél óra után összejött a szépítés, amikor Koós Gábor baloldali szögletét Heinrich Márk csak öklözni tudta, a labda pedig Honti Attila elé került, aki közelről nem hibázott (1–2).

A második félidőre aktívabban jöttek ki az érdiek, de hiába birtokolták többet a labdát, a vendég kapura kevés veszélyt jelentettek. Igaz, egy óra játék után Koós Gábor gyönyörű kapáslövése is beakadhatott volna, de lapos kísérlete csak a kapufát találta el. Emellett pedig a vendégek stabil védekezésének feltörése is nagy gondot okozott Farkas Bálintéknak, akiknek a hajrában sem jött össze az egyenlítés, így 2–1-es vereséget szenvedtek.

– Egy olyan csapat, mint a Mosonmagyaróvár nem véletlenül áll a tabella második helyén és harcban lesz az első helyért is. Ilyen fórt viszont nem adhatunk nekik, hogy az első tíz percben két gólt rúgattunk velük. Aztán amikor észhez tértünk, jókor jött a szépítés és bíztam benne, hogy a második félidőben – ahol sajnos át kellett állnunk egy másik rendszerre – becsülettel próbálkoztunk, de az átütőerő hiányzott belőlünk. Ha az első húsz percet leszámítjuk, akkor egy ikszes mérkőzés volt, de megérdemelt a mosonmagyaróvári győzelem, mert ilyen előnyt senkinek sem lehet adni

– értékelt Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője.

– Amióta a mosonmagyaróvári felnőtt csapat edzője vagyok, nem tudtunk nyerni az Érd ellen, úgyhogy bennem és a fiúkban is égett a bizonyítási vágy. Sokat is tettünk a győzelemért, mert megfelelően felkészültünk és ezt meg is valósították a srácok. Annyi hiányérzetem van, hogy az első félidőben lezárhattuk volna a mérkőzést. A második félidőben, a kapott gól után az ellenfél mindent egy lapra feltéve támadott, de végig stabilak voltunk és nem engedtük ki a győzelmet a kezeink közül

– nyilatkozta a mosonmagyaróváriak vezetőedzője, Varga László.

Az Érdi VSE legközelebb március 14-én, 11 órától a MOL Fehérvár FC II vendégeként lép pályára a bajnokság 24. körében.

NB III, Nyugati csoport, 23. forduló
Érdi VSE–Mosonmagyaróvári TE 1904 1–2 (1–2)
Ercsi úti Sporttelep, zárt kapuk mögött. V.: Katona B. (Marozsi, Gyürüsi)
Érdi VSE:
 Kertész F. – Honti, Bozsoki, Csiszár – Fürjes, Kalmár D., Kócsa (Molnár B., a szünetben), Koós, Varga T. (Kertész B., 66. p.) – Kollega (Balogh Á., 58. p.), Farkas B.

Vezetőedző: Limperger Zsolt
MTE: Heinrich – Bohner, Debreceni, Czingráber Bakos Sz., Takács M., D’urso, Horváth K. (Balogh F., 91. p.), Nagy K. – Szalka (Tóth M., 83. p.), Oláh L. (Szabó Zs., 63. p.)
Vezetőedző: Varga László
Gól: Honti (33. perc), ill. Szalka (4., 9. p.)