A Pápa ellen is folytatnánk szériánkat

Már a kilencedik fordulóra kerül sor az NB III Nyugati csoportjában, szeptember 9-én, 16.30-tól, amikor a még mindig veretlen Érdi VSE a Pápai Perutz FC-t látja vendégül az Ercsi úti Sporttelepen.

706 percnyi játék után, a Ménfőncsanak törte meg az Érdi VSE kapott gól nélküli sorozatát az NB III 2020/21-es idényében. Ennek ellenére Limperger Zsolt együttese továbbra is kiválóan szerepel az új idényben, hiszen két döntetlen mellett hat győzelmet könyvelhetett el, így jelenleg második helyen áll a tabellán a III. kerületi TVE mögött.

Azonban nem lesz könnyű dolga Bozsoki Imrééknek, hiszen a Lengyel Ferenc vezette Veszprém megyeiek is ígéretesen kezdték az új idényt. A Sopron elleni idegenbeli siker után otthon ugyan simán kikaptak a III. kerülettől, de a Tatabánya elleni idegenbeli siker után a Nagyatádot is két vállra fektették Szabó Zsolték, akik ezt követően kikaptak a VLS-től a Veszprém megyei rangadón. A Puskás Akadémia FC II elleni mérkőzése ugyan elmaradt a Pápának, de ezután előbb Balatonfüreden nyertek, majd legutóbb egy izgalmas meccsen verték 3–2-re a BKV-t.

A két csapat az elmúlt három idényben hatszor csapott össze egymással, ezek közül az Érdi VSE mindhárom pápai mérkőzését megnyerte, illetve egyszer hazai pályán is győzött, kétszer viszont (előbb a 2017/18-as kiírásban, majd a 2019/20-asban) döntetlennel végeztek a felek az Ercsi úton.

A Pápánál a házi góllövőlistát Szabó Zsolt vezeti négy találattal, de őt szorosan követi a háromgólos Irmes Dávid, de Lengyel Ferenc három kétgólos játékossal is rendelkezik.

– A veretlenség megőrzéséhez az kell, hogy a támadószekcióban nagy repertoárral rendelkező Pápa – bedobások, pontrúgások, átlövések, kontrajáték – támadásait le tudjuk védekezni. Ha ez megvan, akkor gondolkodhatunk győzelemben. Az első félidő rendben volt Ménfőcsanakon is, a másodikban viszont gyorsan elvesztettük a labdákat. Épp ezért át kell menteni az ottani első félidőt a második félidőre is és akkor meg fogjuk nyerni a mérkőzést – fogalmazott Limperger Zsolt. – Szabó Zsolt az egyik legjobb csatárnak számít az NB III-ban, de nem csak rá kell különös figyelemmel lennünk, hiszen Irmes Dávid szabadrúgásai és átlövései is életveszélyesek, Hanzl Máté is kiváló játékkészséggel megáldott labdarúgó, szóval rájuk nagyon kell figyelnünk – fűzte hozzá az Érdi VSE vezetőedzője.

A szeptember 9-én, 16.30-kor kezdődő Érdi VSE–Pápai Perutz FC mérkőzést Katona Balázs vezeti, segítői Molnár Alex és Juhász László lesznek.

NB III, Nyugati csoport, 9. forduló
09.09., 16.30:
Érdi VSE–Pápai Perutz FC