2019. július 13.

Fordulatos győzelem

Az NB II-be feljutó Szeged-Csanád Grosics Akadémia vendégeként játszotta nyári harmadik felkészülési mérkőzését az Érdi VSE. A gyulai találkozón kétszer is hátrányból állt fel az NB III Nyugati csoportjának ezüstérmese.


Az első félidő első fele nem hozott sok helyzetet, jobbára a mezőnyben zajlott a játék, s mindkét fél pontrúgásokból próbált meg veszélyt teremteni. Aztán nem sokkal a félidő dereka után egy jobboldali szögletet Germán Tamás lőtt az érdi kapuba (1-0).

Az állás a szünetig nem változott, a második 45 percre sort cserélt Joao Janeiro, a hazaiak szakvezetője, s a mérkőzés is felélénkült, már a kapusoknak is akadtak feladataik.

A gólt a 70. perc hozta meg, amikor egy baloldali akció után Pál Szabolcs harcolt meg a labdáért, beadására pedig tökéletes ütemben érkezett Mojzer György, aki a kapu közepébe fejelt (1-1).

A döntetlen azonban nem tartott sokáig, egy perccel később egy gyors ellenakció után Erdei András tekert a rövidbe húszról (2-1).

Az érdiek viszont nem álltak le, s az utolsó tíz perc kezdetén Németh Gábor és Mojzer György lépett ki remekül, amely után utóbbi passza után előbbi a kapust is kicselezve passzolt az üres kapuba (2-2).

Sőt, újabb két perccel később Mojzer volt rendkívül szemfüles, amikor a kezdőkörtől nem messze vette észre, hogy a hazai kapus kint áll, s jó negyven méterről emelt a kapuba, beállítva ezzel a végeredményt (2-3).

Fordulatos meccset nyertünk GyulánFelkészülési mérkőzésSzeged-Csanád-Grosics Akadémia – Érdi VSE 2-3 (1-0)fotók: Balogh István

Közzétette: Érdi VSE – 2019. július 13., szombat

Felkészülési mérkőzés
Szeged-Csanád-Grosics Akadémia – Érdi VSE 2-3 (1-0)
Szeged-Csanád-GA: Aleksic – Talabér, Manga, Tóth G., Zabari, Orosz, Oláh, Germán, Sóron, Andorka, Szabó P.
Csereként pályára léptek: Takács J., Moga, Varga Sz., Bata K., Bitó, Cigan, Kárász, Balogh G., Popin, Erdei, Zvara
Vezetőedző: Joao Janeiro
Érdi VSE: Kertész F. – Májer, Bozsoki, Kónya, Németh G. V. – Gera, Koós, Melczer – Pál, Mojzer, Kollega
Csereként pályára léptek: Csiszár, Kalmár, Pintér N., Pallagi, Balogh Á., Pintér O., Bálint Á., Nagy R.
Vezetőedző: Limperger Zsolt
Gól: Germán (25. p.), Erdei (71.), ill. Mojzer (70., 85.), Németh G. V. (83.)