Kiegyenlített meccsen a Jászberényt is legyőztük

Ötödik edzőmeccsét vívta a szintén NB III-as, de a Keleti csoportban szereplő Jászberényi FC ellen az Érdi VSE labdarúgócsapata, amely kiegyenlített találkozón Pál Szabolcs és Mojzer György góljaival győzött 2–1-re.

Aktívan, nagy lendülettel vágtak neki a mérkőzésnek a felek, az első helyzetek az érdiek előtt adódtak, de a vendégek támadásainál Kertész Ferencnek is többször védenie kellett. Az első negyedóra után csillapodtak a kedélyek, s jobbára mezőnyben zajlott a játék, mindkét csapaton érezhető volt, hogy most érte el a csúcsterhelést, ennek köszönhetően az első félidőben nem született gól.

De ami késett, nem múlt soká, a második játékrész elején egy szép baloldali akció után Melczer Vilmos beadására Pál Szabolcs érkezett jól, s juttatta a kapuba a labdát (1–0).

Szűk tíz perccel később tovább növelte előnyét az érdi csapat, amely egy védelmi hibát használt ki. Mojzer György az ellenfél tizenhatosán fülelte le a védők passzát, a jászberényi kapust kicselezve pedig az üres kapuba lőtt (2–0).

Amikor viszont úgy tűnt, beindul az érdi henger, szinte rögtön szépített a Jászberény, amely egy beívelés után Ludasi Martin révén zárkózott vissza egy gólra (2–1).

A hátralévő fél órában a vendégek enyhe mezőnyfölénye ellenére az érdieknek voltak nagyobb helyzeteik, de ezeket már nem sikerült gólra váltani, így maradt a 2–1-es érdi győzelem.

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1103412479820310&type=1&l=6edccc8496

– Ez a hét volt a csúcsterhelés, most már visszavesszük a futómennyiséget. Fáradtak voltunk, de nem fizikálisan, hanem fejben. Sok rossz döntést hoztunk kulcshelyzetekben, de ezzel nincs bajom, ha jön a frissesség, akkor a pontosság is jönni fog. A Jászberény feljutásra esélyes csapat, összeszokott, rutinos játékosok alkotják, de mi is bizonyítottunk – fogalmazott Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője.

– Vártuk azt, hogy mikor leszünk egy kicsit fáradtabbak, mert négy hete edzünk, most tompábbak voltunk, ettől függetlenül kiegyenlített mérkőzés volt. Megkockáztatom, nekünk nagyobb lehetőségeink voltak, de a második kapott gólunknál, amikor ott maradt tízméteres lesen az érdi játékos és a mi játékosunk oda rúgta neki a labdát… De nem is az eredmény számított, hanem az, hogy játsszunk. Látszik az Érden is, nem véletlenül áll ott a csoportjában, ahol. Frissebb, dinamikusabb volt nálunk. Az időszakhoz képest megfelelő meccs volt – értékelt Huszák Géza, a Jászberény FC vezetőedzője.

Az Érdi VSE legközelebb február 16-án, 12 órától a Dunaújvárosi PASE vendégeként lép pályára.

Felkészülési mérkőzés
Érdi VSE–Jászberényi FC 2–1 (0–0)
Érdi VSE: Kertész F. – Májer, Bozsoki, Végh D., Pintér N. – Koós, Kónya, Melczer – Mojzer, Pál Sz., Kelemen P.
Csereként pályára léptek: Borek (kapus), Ország, Gera D., Bálint
Vezetőedző: Limperger Zsolt
Gólszerzők: Pál Sz. (47.), Mojzer (58.), ill. Ludasi (59.)