Koós Gábor 89. percben szerzett góljával győzött az FC Nagykanizsa vendégeként 1-0-ra az Érdi VSE az NB III Nyugati csoportjának 13. fordulójában.
Alaposan felszívták magukat a felek az Érdi VSE nagykanizsai vendégjátékán, amely nagy iramban indult, de sajnos néhány perc után megállt a játék, amikor Melczer Vilmos rúgott össze Vlasics Dániellel és utóbbinak kifordult a térde, amely miatt még mentőt is kellett hívni az Olajbányász Stadionba. Ez mindkét együttest megfogta, s tíz perc is eltelt, mire érdemi helyzetet láthatott a publikum, ezt követően viszont mindkét fél sok helyzetet dolgozott ki, ugyan az érdieknek volt több, de a nagykanizsaiaknak voltak nagyobb lehetőségeik, de egyik csapat sem talált be, így a szünetre 60 perc játék után gól nélküli döntetlennel vonultak a csapatok.
A fordulás után aktívan kezdett a házigazda, de az első tíz perc nyomását elbírták az érdiek, majd ismét érvényesítették akaratukat, sőt, a harjában saját kapujához szegezték a Nagykanizsát, viszont Borsi Bence, a hazaiak kapusa eszén nem tudtak túljárni.
Egészen a rendes játékidő utolsó percéig, amikor Németh Gábor Vince baloldali beadására a második hullámban remekül érkezett Koós Gábor, s kilőtte a kapu felső részét (0-1), ezzel az érdiek megszerezték a három pontot és visszavágtak a tavalyi kupabúcsúért.
– Úgy gondolom, minket jobban megfogott ez a sérülés, mint az ellenfelet, de szerintem egy teljesen vétlen helyzet volt. De mielőbbi felgyógyulást kívánunk neki! Vittmannak volt két nagy helyzete is az első félidőben, míg nekünk olyan nagy helyzetünk ezúttal nem volt. De jött Németh Gábor szenzációs meglátása és Koós Gábor érkezése, és ez három pontot ért. Azért érezhető, hogy fáradtabbak voltak a srácok, hiszen három meccset játszottunk a héten. Fizikálisan robotoltunk, de fejben most fáradtabbak voltunk, így nem volt meg az a kellő plusz bennünk – értékelt Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője.
– Sajnálom, hogy ilyen mérkőzés alakult ki ezen a találkozón. Sajnos összeszedtünk egy súlyos sérülést, melynek következtében több hónapra elvesztettük egyik legjobb játékosunkat. Sok energiát fektettünk bele ebbe a mérkőzésbe, de sajnos ezért nem adnak pontot – nyilatkozta Barna László, az FC Nagykanizsa vezetőedzője.
– Elől nem volt nagy átütőerő bennünk és az a nagy nyomás sem, amit az ellenfelekre szoktunk helyezni, de ez betudható annak, hogy egy hét alatt lejátszottunk három meccset. És erre is ráhúztunk még negyed órát, ezúttal is jobbulást kívánunk az ellenfél játékosának. De hálistennek be tudtuk húzni. Ezek az igazán kemény meccsek, amikor be kell kotorni azt az egy gólt. Köszönjük a szurkolóknak a támogatást és hogy elkísértek minket! – mondta a gólpasszt jegyző Németh Gábor Vince.
– Nagyon nehéz meccs volt, hosszú volt az utazás és három meccs volt a lábunkban, de úgy gondolom, megérdemelten nyertünk, mert mindent megtettünk érte. Az első félidőben ez a szörnyű eset megfogott minket, a második félidőben rendeztük a sorokat és sikerült megnyernünk a meccset – fogalmazott a győztes gólt szerző Koós Gábor.
Az Érdi VSE az NB III 14. fordulójában, november 11-én, 13.30-tól a Sárvár FC-t fogadja az Ercsi úti Sporttelepen.
https://www.facebook.com/erdivse/posts/1042549132573312?__xts__[0]=68.ARAcRPMxsldhfgOWXXSfwF-yQg3odvWZmqNjzJZwtk3AKMYqrO-wLyxazXZbIRUOotEpySoOBnay35i6tqDBUg7ESVecpQmxH32aSJQXgYfcYhj6qMlEbSvepvc9sJemLLtpH2dPATimqggOFPjWNXMTIbY1tgsFV-NBYyU7FaWNzzukNrWRqp5e21CwcQdZ8ZOxFmpqMlYtuRw-DRAaqE1fJTk&__tn__=-R
NB III, Nyugati csoport, 13. forduló
FC Nagykanizsa-Érdi VSE 0-1 (0-0)
Nagykanizsa, 400 néző. V: Derdák Marcell (Bognár László, Nagy Viktor)
FC Nagykanizsa: Borsi – Horváth D., Pál D., Major, Csáki, Horváth B. – Béli, Hetesi (Kretz, 76.) – Vlasics (Gerencsér, 20.), Kondor (Péntek, 50.), Vittman
Vezetőedző: Barna László
Érdi VSE: Kertész – Ország, Bozsoki, Pallagi, Németh G. V. – Koós, Kónya, Melczer – Kelemen P. (Pintér N., 58.), Mojzer (Pál Sz., 78.), Gera D. (Bogdán, 64.)
Vezetőedző: Limperger Zsolt
Gól: Koós (89.)