Tizenkétgólos meccsen vertük nyolccal a Kiskőröst

Könnyed, 10–2-es győzelmet aratott az Érdi VSE, amely második felkészülési mérkőzésén a Bács-Kiskun megyei első osztályban szereplő Kiskőrös LC-t múlta felül.

Az Érdi VSE második felkészülési mérkőzését nem a MOL Vidi FC II-vel vívta, hiszen Limperger Zsolt alakulata a bajnokságban, hazai környezetben épp a székesfehérváriak ellen kezd. A gyors szervezésnek köszönhetően azonban az Érdi VSE korábbi szakvezetője, Miskovicz Bálint által irányított, a Bács-Kiskun megyei első osztályban érdekelt Kiskőrös LC-t fogadta.

Az érdieknél hosszú volt a hiányzók listája, hiszen Ország Péter mellé Pál Szabolcs és Balázsovics Máté is csatlakozott, illetve Borek Norbertnek az egyik edzésen egy lövés „elvitte” az ujját, így ő sem volt bevethető, igaz, cserébe visszatért sérüléséből Kertész Ferenc. Azonban Pintér Olivér nem vállalta a játékot, hiszen a meccset megelőző éjszaka elhunyt nagypapája. A családnak ezúton is részvétünket fejezzük ki!

Ami a mérkőzést illeti, az elejétől kezdve a hazaiak akarata érvényesült, de az első helyzetre tíz percet kellett várni, amikor egy baloldali beadás után előbb Koós Gábor, majd Csiszár Zoltán veszélyeztetett. Tíz perccel később Melczer Vilmos előtt adódott nagy lehetőség, de hiába érkezett jó ütemben, a második hullámban egy beadásra, nem talált kaput. Azonban egy perccel később az új igazolás, Mojzer György megszerezte első gólját az Érdi VSE színeiben, miután egy kiugratás után Koós Gábor emelt balról középre, Mojzer pedig az üres kapuba bombázott (1–0).

Mojzer György első gólja az Érdi VSE-ben (fotó: Balogh István)

Negyedórával később megduplázta előnyét a vendéglátó, amikor Kelemen Patrik labdaszerzése után Pallagi Botonddal játszott össze, megindult, s egy megkerülős csellel verte át az ellenfél kapusát, megszerezve a hazaiak második találatát (2–0).

A második játékrész elején először jutott el az érdi kapuig a vendég együttes, de Kertész Ferenc védeni tudott, majd néhány perccel később Nagy Attila lesgyanús helyzetben emelt az érdi kapuba (2–1), közelebb hozva övéit. De ez nem tartott sokáig, hiszen az 52. percben Melczer Vilmos egy szép egyéni akciót követően állította vissza a kétgólos különbséget (3–1). Innen viszont már nem volt visszaút a Kiskőrösnek, hiszen Bogdán Erik jobboldali beadása után Kalmár Domonkos volt eredményes (4–1). Sőt, az érdiek futószalagon szállították a gólokat, Koós Gábor előbb egy kipattanót passzolt be (5–1), majd a saját maga által kiharcolt büntetőt is értékesítette (6–1).

Bogdán Erik második meccsén második gólpasszát adta Érden (fotó: Balogh István)

A 63. percben Pintér Nikola villant egy kiugratás után (7–1), de néhány perc múlva egy védelmi hibát kihasználva feljött ötre a Kiskőrös (7–2). Azonban a folytatásban Kelemen Patrik cselei után volt önzetlen, amikor a ziccerben lévő Koóshoz passzolt, aki nem hibázott (8–2). A hajrában egy kisszöglet után Melczer Vilmos és Pallagi Botond összjátéka után Koós Gábor az üresen álló Honti Attilához fejelt, aki az üres kapuba bólintott (9–2). Egy perccel később Pintér Nikola és Melczer Vilmos összjátéka után utóbbi sarokkal ugratta ki előbbit, aki pedig a rövidbe gurított, kialakítva ezzel a 10–2-es végeredményt.

Az Érdi VSE legközelebb július 21-én lép pályára, amikor 10 órától a Monor SE otthonában játszik.

Felkészülési mérkőzés
Érdi VSE–Kiskőrös LC 10–2 (2–0)
Érdi VSE: Kertész F. – Bogdán E., Bozsoki, Csiszár, Pintér N. – Koós, Kónya B., Pallagi, Melczer – Kelemen P., Mojzer
Csereként pályára léptek: Nagy Endre, Honti Attila, Kalmár Domonkos, Németh Gábor Vince
Vezetőedző: Limperger Zsolt

Kiskőrös LC: Csermák – Madácsi, Kovács József, Rácz D., Mokrickij – Nagy Attila, Bányai, Amin, Kishegyi – Molnár T., Rimár
Csereként pályára léptek: Kovács Balázs, Lestók, Füleki, Somlyai, Agócs
Vezetőedző: Miskovicz Bálint

Érdi gólszerzők: Mojzer (20.), Kelemen P. (34.), Melczer (52.), Kalmár (55.), Koós (58., 61., 78. – a másodikat tizenegyesből), Pintér N. (63., 88.), Honti (87.)