A hajrában szerzett két góljával óriási meglepetésre győzött a Tintahalak SE-Szabadkikötő az Érdi VSE ellen az NB III Nyugati csoportjának 23. fordulójában.
Aktívan kezdett a vendég Érdi VSE, amely több játékosát, a múlt héten eltiltását töltő Németh Gábor Vince mellett a nem százszázalékos Melczer Vilmost, valamint Kalmár Domonkost és Füzér Zoltánt is nélkülözte. Ennek ellenére a mérkőzés elején számos ziccer adódott Limperger Zsolt együttese előtt, s ha kicsivel jobb a helyzetkihasználása a vendégeknek, akkor fél óra elteltével már többgólos előnybe kerülnek, mégis a szünetre gól nélküli döntetlennel vonultak a csapatok.
A fordulás után ugyan az érdiek továbbra is aktívak maradtak, ám a védekezésre, s a kontrákra építő hazaiak is többször eljutottak Kertész Ferenc kapujáig. Amíg az érdiek küzdöttek a vezetés megszerzéséért, addig a Tintahalak egy kontra után a 83. percben megszerezték a vezetést, amikor jobb oldalon léptek meg, majd a középre adott labdát Wágner Richárd passzolta a kapu üresen maradt részébe.
A hajrában az érdiek küzdöttek az egyenlítésért – Pintér Nikola kiállítása miatt immár emberhátrányban –, de a hosszabbításban egy kontrából Kónya Benjáminhoz került a labda, a lábai közé beszorított labda miatt a játékvezető az érdi tizenhatoson belül közvetett szabadrúgást ítélt, melybe ugyan a sorfal és Kertész Ferenc is beleért, de Németh Gábor lövése utat talált a vendég kapuba.
Az érdiek így óriási meglepetésre kétgólos vereséget szenvedtek a Tintahalak vendégeként.
Folytatás és javítás április 21-én, hazai környezetben a BKV Előre ellen.
„Az első harminc percben rengeteg ziccerünk volt, nem rúgtuk be őket, a foci pedig ilyen, megbosszulta magát. A halottak is feltámadnak, fel is támadtak. Össze kell szednünk magunkat, hogy a következő időszakban ha nyáron leülünk velük, legyen esélyük itt maradni” – nyilatkozta Limperger Zsolt az Érdi VSE vezetőedzője.
„Nem rúgtuk be a helyzeteket, ez a támadóink felelőssége. A második félidőben hiába akartunk, nyomtunk, egy kontrából elmentek, onnantól kezdve futottunk az eredmény után” – összegzett Pál Szabolcs.
NB III, Nyugati csoport, 23. forduló
THSE-Szabadkikötő–Érdi VSE 2–0 (0–0)
Szabadkikötő Sporttelep, 150 néző. V: Borbás
THSE: Czerula – Baksa, Révész, Gál Sz., Gauzer – Pokó, Bánhidi, Németh G. – Takács P. (Sztankó, 79.), Tóth H. (Péter A., 68.), Wágner (Rácz B., 90.)
Technikai vezető: Strebek Marcell
Érdi VSE: Kertész F. – Kárász, Bozsoki, Csiszár, Pintér N. – Koós (Balázsovics, 72.), Kónya B., Pallagi – Kelemen P., Tárkányi, Pál Sz.
Vezetőedző: Limperger Zsolt
Gólszerzők: Wágner (83.), Németh G. (92.)
Kiállítva: Pintér N. (88.)