A 2017 januárjában elhunyt Petrovits Sándorra emlékezett a róla elnevezett versennyel az Érdi VSE tollaslabda szakosztálya és a Batthyány Sportiskolai Általános Iskola az intézmény tornacsarnokában.
Hiába a karácsony, hiába, hogy csak néhány nap maradt 2017-ből, s gondolná az ember, hogy a két ünnep között kipihenik a fáradalmakat az emberek. Ennek ellenére rekordlétszámot hozott a Csoki Kupához hasonló lebonyolítású Petrovits Sándor Emlékverseny, hiszen hatvanhat férfi, s 38 női nevezés érkezett a tizenegy kategóriára (a nyílt B kategória versenyeit csak az értékelésnél osztották szét nemekre).
A versenyt megelőzően Tinka Lajos, az Érdi VSE edzője, a Batthyány testnevelője idézte fel az 1932-ben született, s idén januárban elhunyt Petrovits Sándorról való emlékeit, kiemelve, hogy Sanyi bácsi volt, aki megalapította Érden a tollaslabdázást, emellett példaértékű edzői munkáját nem csak a diákolimpiai és a szövetség által szervezett versenyeken elért eredmények jellemezték, hanem az a mérhetetlen mindennapi alázat, amit tanúsított és átadott tanítványainak.
Ezt követően Petrovits Sándor talán legismertebb tanítványa, a 2016-ban a riói olimpiát is megjárt Sárosi Laura vette át a szót. Az Érdi VSE-ben nevelkedő, jelenleg Dániában versenyző sportoló megosztotta a résztvevőkkel, nagyon örül, hogy ilyen nagy létszámban vesznek részt a versenyen, mert számára nagyon fontos Sanyi bácsi emléke. Megemlítette: éveken át Petrovits Sándorral edzettek testvéreivel, s reméli, ebből a versenyből hagyomány lesz. Sárosi Laura elmondta még: jó érzés visszatérnie abba a terembe, ahol elkezdte a pályafutását, s innen van egy út az olimpiáig, reméli, ez sok gyereknek sikerül még.
Sárosi Laura beszéde után tollaslabdázhattak is vele, illetve autogramot kérhettek az olimpikontól a résztvevők.
A versenyek megkezdése után kilenc pályán zajlottak a mérkőzések. Az U9-es korosztályban négy lány és tíz fiú, az U11-eseknél és az U13-asoknál kilenc lány és szintén tíz fiú mérte össze tudását. Az U15-ösöknél tizenhárom induló volt: öt lány és nyolc fiú versenyző. A nyílt A-kategória lett a legnépszerűbb, hisz a nőknél nyolcan, a férfiaknál 22-en (!) léptek pályára az első helyért. A nyílt B-kategóriába hat férfi és három női versenyző adta le nevezését, így az ő versenyük nem lett nemekre osztva, ám az eredményeket külön értékelték.
Az U9-es lányoknál Szabó Sára győzött, a fiúknál pedig Pető Balázs játszmaveszteség nélkül lett aranyérmes. Az U11-eseknél a Szabó Zsófi játékára nem volt ellenszere a riválisoknak, s ő sem vesztett szettet, ahogy a fiúknál Horváth Levente sem. Az U13-as korosztályban Csányi Zoé csak az ezüstérmes Villás Vivien ellen nyert 2:1-re, többi meccsén 2:0-ra verte ellenfeleit. A fiúknál Horváth Csanád állhatott a dobogó legmagasabb fokára.
A „legidősebb utánpótláskorosztályban”, az U15-ösöknél Wang Ou Yang és Torba Katica nyakába került az aranyérem.
A nyílt A-kategóriát Sárosi Laura öccse, Ármin nyerte, Kis Kasza Miklóst, dr. Lampek Pétert és Kármán Miklóst megelőzve – az első két helyezett egyaránt utánpótláskorú versenyző, így különösen fényesen csillognak az érmek a huszonkét fős mezőnyben. A hölgyeknél Szirmai Ágnes végzett az élen, Szalai Vivien, Bugyenszki Adrienn és Boros Boglárka előtt. A nyílt B-kategóriában a nőknél Pető Ildikó győzött, míg a férfiaknál Szabó Norbert lett az első.
Tornai Tibor három különdíjat adott át: a legfiatalabb versenyzőnek, a 2011-ben született Egri Ákosnak, illetve a két legeredményesebb sportolónak (a legkevesebb engedett pont alapján), ezt a díjat a lányoknál az U11-es Szabó Zsófi, a fiúknál a szintém U11-es Horváth Levente érdemelte ki. A díjakat Novák Ferenc, az Érdi VSE elnöke, valamint Dulcz Zsombor, az Érdi VSE-ben nevelkedő korosztályos válogatott sportolók adták át a helyezetteknek.
Dobogós helyezések, Petrovits Sándor Emlékverseny:
U9
lány: 1. Szabó Sára, 2. Novák Adrienn, 3. Demeter Tímea és Lepkó Sarolta
fiú: 1. Pető Balázs, 2. Borbás Dávid, 3. Kapronyi Ferenc és Kovács Barnabás
U11
lány: 1. Szabó Zsófi, 2. Geiger Mira, 3. Kis-Kasza Arabella és Fekete Tímea
fiú: 1. Horváth Levente, 2. Flórián Bence, 3. Kovács Marcell és Szabó Domonkos
U13
lány: 1. Csányi Zoé, 2. Villás Vivien, 3. Lepkó Dorottya és Havasi Nóra
fiú: 1. Horváth Csanád, 2. Mesterházy Milán, 3. Horváth Barnabás és Kis-Kasza Fábián
U15
lány: 1. Torba Katica, 2. Farkas Júlia, 3. Schvirján Zsófia és Nguyen Nóra
fiú: 1. Wang Ou Yang, 2. Nagy Dániel, 3. Bátai Federició ás Dulcz Domos
Nyílt A
női: 1. Szirmai Ágnes, 2. Szalai Vivien, 3. Bugyenszki Adrienn és Boros Boglárka
férfi: 1. Sárosi Ármin, 2. Kis-Kasza Miklós, 3. dr. Lampek Péter és Kármán Miklós
Nyílt B
női: 1. Petőné Ildikó, 2. Egri Anita, 3. Bojtárné Huff Melinda
férfi: 1. Szabó Norbert, 2. Nagy Zoltán, 3. Antosz Titusz és Bíró Attila