Lejátszotta idei első tétmérkőzését az Érdi VSE női labdarúgócsapata. Takács György lányai a Pest megyei kupa első fordulójában hazai pályán kaptak ki a Baracs SE együttesétől, így nem jutottak tovább.
„Egy elég fájdalmas hétvégén vagyunk túl, 13–0-s vereséget szenvedtünk a Baracs csapatától a Pest megyei Kupában. Mentségként szolgál, hogy sok hiányzója volt a csapatnak kulcsposztokon. A mi egyesületünk még nem az az egyesület, ahol a négy-öt meghatározó ember hiánya megengedett, ez meg is látszott a mérkőzés összképén. Rögtön a meccs elején gólt kaptunk, ez pedig rányomta bélyegét a további kimenetelre. Amikor kb. öt perc után kettővel vezetett az ellenfél, már láttam a lányokon, hogy megzuhantak és ezt az ellenfél kihasználta. Rutinosan és jól futballoztak, mi pedig asszisztáltunk ahhoz, hogy tizenhárom gólt tudjanak szerezni… Egy kicsit jobb teljesítménnyel, több önbizalommal ez a mérkőzés négy-öt gólos különbséget hozhatott volna. Úgy gondolom, ennyi különbség van a két csapat között, reméljük, még találkozunk velük, teljes felállásban tudunk felállni ellenük, akkor kíváncsi leszek az eredményre.” – mondta Takács György.
Női Pest Megyei Kupa, 1. forduló
Érdi VSE–Baracs SE 0–13 (0–8)