Nyitásként győzelem!

Hátrányból fordítva nyerte meg első mérkőzését az Érdi VSE az NB III Nyugati csoportjának első körében. Limperger Zsolt alakulata Melczer Vilmos és Koós Gábor góljaival fordított és nyert 2–1-re.

Az első húsz percben inkább a hazaiak akarata érvényesült, de csak büntetőből tudták bevenni Borek Norbert kapuját. Percekkel később az érdiek is tizenegyeshez jutottak, melyet Melczer Vilmos a tőle megszokott higgadtsággal értékesített. Ezt követően átvettük a kezdeményezést, de gólig csak a fordulás után jutottunk, amikor Koós Gábor volt eredményes. Az érdi mezőnyfölény helyzetekben, kapufákban nyilvánult meg, de végül nem sikerült növelni az előnyt.

„Az első húsz percet sajnos átaludtuk. Az nagyon nem tetszett. Nem érdemtelenül szerzett vezetést – igaz, egy buta szabálytalanság miatt – az ellenfél, de utána magunkra találtunk az első félidőben is meg a másodikban is. Kicsit sajnálom a végét, mert lehetett volna több is.”

– értékelt Limperger Zsolt.

Melczer Vilmos egyenlített (fotó: Balogh István)

 „Lehetett volna könnyebb is, de a győzelmet nem kell magyarázni. A csapat erejét mutatja, hogy az ellenfél vezetett és onnan tudtunk fordítani és megnyerni a meccset. Szerintem ez mindenképp az erőnket mutatja. Hozzáteszem, hogy az első húsz perc nem volt megfelelő, nem úgy mentünk bele a meccsbe, de hálistennek utána folyamatosan egyre jobbak lettünk. Az első félidőben a Gyirmót fölénőttünk. Gólt lőni mindig jó érzés, örülök neki, de főként annak, hogy a csapat tudott nyerni, mert az első mérkőzés sok esélyt adhat arra, hogy ez sokáig kitartson és egyre jobb formában tudjunk játszani.”

– fogalmazott az Érdi VSE második gólját jegyző Koós Gábor.

Koós Gábor szerezte az érdiek győztes gólját (fotó: Balogh István)

„Első mérkőzéshez képest hol jó volt, hol nem. Nehezen rázódtunk bele a meccsbe. Az utolsó passzok pontatlanok voltak. Azt gondolom, hogy ha ez a mérkőzés a bajnokság közepén van, akkor jóval nagyobb arányban nyertük volna meg, de ne legyünk telhetetlenek, a legfontosabb, hogy a három pont megvan, győzelemmel kezdtünk. A pontosság majd jönni fog, egyre jobb lesz ez a játék. A helyzeteink megvoltak, de nem úgy használtuk ki őket, mint ahogy kellett volna.”

– mondta Melczer Vilmos.

NB III, Nyugati csoport, 1. forduló
Gyirmót FC Győr II–Érdi VSE 1–2 (1–1)
Győr-Gyirmót, 300 néző. Vezette: Kovács G. P. (Schweighardt, Révész)

Gyirmót II: Rusák – Nagy Bálint, Tiba, Lengyel, Papp R. (Horváth Dávid, 82.) – Dávid (Kovács Zsolt Péter, 59.), Kovács Galavics, Csongrádi (Tóth László, 64.) – Máté, Farkas Z., Stieber A.
Vezetőedző: Nagy László
Érdi VSE: Borek – Kárász (Ország, 67.), Bozsoki, Csiszár, Németh G. V. – Koós, Kónya (Pallagi, 58.), Melczer – Balázsovics (Pintér N., 56.), Pál Sz., Kelemen P.
Vezetőedző: Limperger Zsolt
Gólszerzők: Máté (19. – tizenegyesből), ill. Melczer (25. – tizenegyesből), Koós (55.)

Vélemény, hozzászólás?