A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Megyei Igazgatósága (MLSZ PMI) elkészítette a megyei harmadosztály csoportbeosztását. Az Érdi VSE második csapata maradt a délnyugati csoportban.
Az Érdi VSE ismét elindítja második együttesét a legalsóbb osztályban, azaz a megyei harmadosztályban, amely csak a 2017/2018-as szezon végéig a legalsóbb pontvadászat, hiszen az MLSZ PMI ezt követően elindítja a megyei negyedosztályt is. Ennek értelmében viszont egyik csapat számára sem lesz könnyű a bennmaradás, miután a hét csoport 2-4. helyezettjei mellett az öt legjobb ötödik nem esik ki. Hozzájuk csatlakozik a későbbiekben a megye kettő három csoportjából kieső 18 csapat. Fontos információ, hogy a hét csoport közül háromban tizennégy, egyben tizenhárom, háromban pedig tizenkét csapat lesz érdekelt. Közülük a bajnokok játszhatnak a feljutásért, s a hétből csak három léphet előrébb.
A 2018/2019-es idényben pedig három tizenhat csapatos csoportban zajlik a megye három pontvadászata.
A térségi riválosok (Tárnok KSK, Sóskút SKE, Dunafüred-Százhalombatta) mellett maradt az osztályban a Bugyi SE II, a Délegyháza KSE, a Dunaharaszti MTK II, a Dunavarsányi TE II, a Kiskunlacháza SE, a Szigetbecse SE, a Szigetszentmárton KSE is. Csatlakozott három új együttes, a Dömsödi USE, a Szigetcsép SC és a bajnoki címre hajtó Szigethalom SC, melyben ott van az Érdi VSE korábbi, válogatottat is megjárt játékosa Kovács Béla is.
Utóbbi együttessel múlt héten már játszott egy edzőmeccset második csapatunk. Igaz, több hiányzónk is volt, s végül 3-0-ra kaptunk ki az újonnan alakuló együttestől, melyben több, NB III-at és megye I-et is megjárt játékos is szerepet vállal.