Megkezdte a felkészülési mérkőzések sorát az Érdi VSE. Limperger Zsolt alakulata elsőként az NB III-ba feljutő Balassagyarmat SE otthonában lépett pályára.
Az Érdi VSE-nél két próbajátékos is kezdőként kapott lehetőséget, az FTC-ből a jobbhátvéd, Kárász Krisztián, illetve a külföldről hazatérő, korábban több NB I-es klubban is futballozó csatár, Pál Szabolcs is megmutathatta, mire képes. Az érdi kezdő így nézett ki: Kertész F. – Kárász, Bozsoki, Csiszár, Pintér N. – Koós, Kónya, Melczer – Balázsovics, Pál Sz., Kelemen P.
Az érdi keretben Zsivóczky Norbert sérülés, Németh Gábor Vince betegség miatt nem állt Limperger Zsolt rendelkezésére, míg Honti Attila továbbra is rehabilitációját végzi.
A hazaiak kezdtek jobban, de ez nem is csoda, hiszen ők „előrébb járnak” a felkészülésben, a másodosztályú Szolnokot például idegenben győzték le. Az első percek hazai helyzetei leginkább kiugratások után alakultak ki, de a Balassagyarmat támadásépítése sem volt folyamatos, ezeket a helyzeteket rendre hárította Kertész Ferenc.
Az első tíz perc után az érdiek is megjöttek a meccsbe, átvették a kezdeményezést és játszották a focit, többször átjutottak a hazai védelmen, de a kaput egyelőre nemigen találták. Aztán a 24. percben egy jobboldali szögletet követően Bozsoki Imre fejelt a ‘gyarmati kapuba, ezt megelőzően még Kelemen Patrik találta telibe a kapufát.
Viszont fél óra elteltével megnyugodtak a kedélyek, az érdiek akarata érvényesült, de ezek az akciók nem hoztak helyzeteket.
A szünetben hármat is cserélt Limperger Zsolt: Kónya Benjámin helyett Pallagi Botond, Csiszár Zoltán helyett Hegedűs Norbert, Balázsovics Máté helyett pedig Tárkányi Gergő érkezett.
A második félidő ott folytatódott, ahol az első abbamaradt, érdi dominancia és előny. Az 55. percben Kelemen Patrikot Ország Péter, Kertész Ferencet Borek Norbert váltotta. Előbbi váltással egyben Kárász Krisztián lett a jobbszélső. Igaz, nem sokáig.
A tervezett cserék közül egy óra játék után Ebedli Zoltán lett a jobbhátvéd, Kárász lejövetele után, továbbá Koós Gábor helyett pályára lépett a Százhalombattai LK-tól érkező Füzér Zoltán. Ez előtt pedig néhány perccel Pallagi futtatta Tárkányit, akinek beadásáról Koós maradt le.
Aztán a 71. percben növelte előnyét az érdi csapat, ekkor Melczer Vilmos és Pál Szabolcs összjátéka után előbbi tálalt Tárkányi Gergő elé, aki kilőtte a rövid felsőt (0-2).
Öt perccel később egy gyors támadás után Tárkányi szerzett labdát az ellenfél kapuja előtt, majd Ország Péterhez passzolt, aki öt méterről nem hibázott. Aztán a 77. percben már négy lehetett volna, de Tárjkányi közeli lövését a hazai kapus szögletre mentette.
A 85. percben meg is lett a negyedik. Melczer Vilmos 20 méterről lőtt laposan, s kísérlete begurult a kapu sarkába (0-4). A hajrában még Tárkányi is megszerezte második gólját, amikor elhúzta a kapus mellett és az üres kapuba passzolt (0-5).
Nyilatkozatok az Érdi VSE facebook oldalán. Megszólal Limperger Zsolt, Tárkányi Gergő és Bozsoki Imre.
Felkészülési mérkőzés
Balassagyarmati SE-Érdi VSE 0-5 (0-1)
Balassagyarmat, Kövi Pál Sportközpont, 150 néző
Érdi VSE: Kertész F. (Borek, 55.) – Kárász (Ebedli, 60.), Bozsoki, Csiszár (Hegedűs, a szünetben), Pintér N. – Koós (Füzér, 60.), Kónya (Pallagi, a szünetben), Melczer – Balázsovics (Tárkányi, a szünetben), Pál Sz., Kelemen (Ország, 55.)