Két vereség után (Pécs és Majos) hazai környezetben léptünk pályára és mindenképpen szükségünk volt a pontszerzésre. A megoldandó feladat nem ígérkezett könnyűnek mivel az élbolyhoz tartozó Ferencvárosi TC II. csapata volt a soros ellenfelünk. Kellett a bravúr szinte mindenáron. Vezetőedzőnk nem számíthatott a Majosi meccsen kiállított Májer játékára így a Kertész—Kárász, Gál, Májer, Balázs—Morvai, Göblyös—Szelp, Farkas, Juhász—Erdész összetételű csapatnak szavazott bizalmat. A mérkőzés gyászszünettel kezdődött a napokban elhunyt Martos Győző emlékére.
Az első bő negyedórában tapogatózó mezőnyjáték folyt a pályán, amiben a vendégek kicsivel aktívabbak voltak, de igazán említésre méltó esemény nem történt.
19.perc: Szelp lendületesen tört előre a pálya tengelyében, majd okosan a balösszekötő helyén futó Farkast hozta játékba. A hazai támadó egy az egyben vihette a labdát védőjére, de az utolsó csel nem sikerült így oda lett a kecsegtető lehetőség.
21.perc: Maiga indította a félpályáról kilépő Olalekant aki elől Kertész bátor kivetődéssel bedobásra tisztázott.
23.perc: Serdiukov baloldalról ívelt szabadrúgásból a kapu előterébe. Úgy tűnt a beadás simán Kertész zsákmánya lesz, de hazai hálóőr rosszul ért a labdához, ami kezéről a kapu feléperdült így Olalekan zavartalanul 4 méterről a z üres kapuba fejelt. 0-1
25.perc: 18 méteres szabadrúgásból Berki vette célba a hazai kaput, amit Kertész másodjára megkaparintott.
27.perc: Czinege passzolt Serdiukovhoz, aki kiugratta Olalekant így a támadó már nagy helyzetben találta magát, amikor Balázs szabálytalanul szerelte. Büntető…
28.perc:…. a labda mögé Serdiukov állt és a balra vetődő Kertész mellett a jobbsarokba lőtt. 0-2
32.perc: Maiga sokadik jó indításával Serdiukov ugrott ki a balösszekötő helyén, de 14 méteres lövését Kertész bravúrral védte.
33.perc: Bíró kapta a meccs első sárga lapját.
40.perc: Egy vitatható ítélet után a hazai kispad hangot adott nemtetszésének, aminek a végeredménye Kertész Bence asszisztensedző kiállítása lett.
42.perc: Morvai baloldali szögletet ívelt a kapu elé, ahol a nagy tülekedésben Kárász és Farkas is a földre került és a játékvezető sípolt, majd a büntetőpontra mutatott….
43.perc: …Erdész rosszul helyezett büntetőjét Ulviczkivetődve szögletre ütötte.
Nem erről álmodtunk a meccs előtt ez kijelenthető és a félidő előtt kihagyott tizenegyes sem tett jót az Érdi lelkeknek. Domján Attila változtatott kezdőjén és Szelp helyére Ciaramella állt be a folytatásra. Vendégoldalon Tóth Mihály kettőt is cserélt, Maiga és Czinege helyett Tóth és Pappoe állt be.
48.perc: Morvai jobboldali szögletét Kárász 10 méterről fejelte kapura, de Ulviczki vetődve hárított.
52.perc: Egy kapu előtti kavarodásban a labda Gyurácz elé pattant és az előre húzódó hátvéd 11 méterről bődületes erővel a bal sarokba bombázott. 1-2
55.perc: Sokáig nem örülhettünk. Olalekan ugratta ki Serdiukovot a 16-os előtt. A vendégek támadója lefutotta védőjét, majd Kertész mellett a hálóba lőtt. 1-3
58.perc: Kaján kapott sárga lapot.
60.perc: Berki helyett Madarász állt be.
68.perc: Morvai jobboldali szöglete átment a hosszúra, ahol Gyurácz kapásból vette célba a fővárosiak kapuját. A lövés Bíró testéről a dermedten a gólvonalon álló kapu kezébe pattant.
72.perc: Juhász és Göblyös hagyta el a játékteret, helyükre Sós és Rostás érkezett.
74.perc: Kárász emelt középre, ahol Sós egy átvétel és egy csel után 13 méterről lőhetett kapura, de Ulviczki megint útját állta a labdának.
75.perc: Kárász nagy bedobása után Farkas elé került a játékszer. A támadó csinált egy cselt, de a védője csak szabálytalanul tudta szerelni. Büntető! A tizenegyest most Gyurácz végezte el és élesen a kapu bal oldalába lőtt. 2-3
77.perc: Benczik helyett Knáb állt be.
84.perc: Erdész kapott sárga lapot.
87.perc: Balázsnak ért véget a meccs és helyére Pintér állt be.
89.perc: Morvai 30 méterről ívelt szabadrúgásból a kapu elé. A védők kifejelték a labdát, amit Ciaramella a 16-os vonalán mellre vette és mielőtt az leesett volna kapásból a jobb alsóba bombázott. 3-3
90+2.perc: Sós sárga lapja zárta a mérkőzést.
Fordulatos, izgalmas és gólokban gazdag meccset játszott egymással a két csapat. Nehéz eldönteni, hogy sírjunk avagy nevessünk, mivel nehéz helyzetből tudtunk megint felállni ami bíztató, vagy a kihagyott büntetővel akár nagyobb sikert is elérhettünk volna. Ki-ki döntse el maga. Megint csak köszönet jár szurkolóinknak, akik most is kitartóan buzdították csapatunkat, még a nehéz pillanatokban is. Következő mérkőzésünket megint a Novákban hazai környezetben játsszuk és az újonc Sárbogárd SE látogat hozzánk. Hajrá Zöld! Hajrá Érd!
NB III Dél-Nyugati csoport, 7. forduló
Novák Ferenc Érdi Sportközpont, 200 néző
Érdi VSE – Ferencvárosi TC II 3–3 (0–2)
V.: Fehérvári Patrik, Topálszki Szabin, Döbröntey Gábor Ferenc
Gólszerzők: Gyurácz (52’, 75’ (11-esből), Ciaramella (90’) – Ibrahima (22’), Serdiukov (28’, 55’)
Érdi VSE: Kertész – Balázs (86’ Pintér), Kárász, Morvai, Farkas, Gyurácz, Szelp (46’ Ciaramella), Juhász (71’ Rostás), Gál, Göblyös (71’ Sós), Erdész.
Vezetőedző: Domján Attila
Ferencvárosi TC II: Ulviczki – Bíró, Kaján, Ibrahima, Serdiukov, Vén, Garnett, Czinege (46’ Tóth), Maiga (46’ Pappoe), Benczik (77’ Kniáb), Berki (60’ Madarász).
Vezetőedző: Tóth Mihály

