Siker a kiesési rangadón – NBIII

Szinte az utolsó pillanatra hagytuk a kiesés elkerülésének megoldását. A múlt heti kisiklás után hazai pályán kellett pontot tennünk a kérdés végére. Ellenfelünk a szintén kiesés ellen menekülő Mohács csapata volt. Győzelem esetén nem kell számolgatnunk, döntetlen esetén még számított volna a többi „menekülő” eredménye is. Lelövöm a poént… NEM KELL MATEKOZNI, jövőre is NB III-as az ÉRDI VSE. Domján Attila erre a fontos meccsre a Kondor- Szabó, Kertai. Németh, Pintér- Göblyös, Morvai- Horváth, Farkas, Juhász- Monori összeállításban küldte pályára csapatunkat. És ez a csapat úgy kezdte a meccset, ahogy kell!

1.perc: A középkezdés után azonnal szabadrúgáshoz jutott a hazai csapat. A 16-os sarkától két méterre balról Morvai állt a labda mögé és a kapu elé élesen belőtt labdájára Farkas érkezett a legjobban és 8 méterről a léc alá fejelt. Somogyi csak beleérni tudott a fejesbe, hárítani nem tudott. 1-0

4. perc: Pintér indította Monorit, aki középre ívelt, de Horváth fejéről a kapu mellé ment a labda.

12. perc: Dér balról adott be szögletet és Aszalós a kapu fölé fejelt.

17. perc: Kertai tértölelő átadással hozta helyzetbe Monorit, aki egy igazítás után tiszta helyzetben 11 méterről lőtt, Somogyi bravúrral tolta ki a próbálkozást. Óriási ziccer maradt ki.

30. perc: Egy jobboldali szögletet kifejeltek a vendég védők. A labda Göblyös elé került, aki Szabóhoz passzolt, aki lekészítette a labdát Pintérnek. A hazai játékos egy igazítás után 16 méterről jobb (!!!) lábbal a hosszú felső sarokba lőtt. Gyönyörű gól volt! 2-0. Kertész B. kapott sárga lapot túlzott gólörömért.

32. perc: Vég kapott sárga lapot.

38. perc: Farkas passzolt a baloldalon helyezkedő Juhászhoz, aki két csel után kapura lőtt. A vendég kapus vetődve hárítani tudott.

43. perc: Loch kapott sárga lapot.

45. perc: Farkas és Szabó játszott össze a jobboldalon, utóbbi bevezette a labdát a 16-oson belülre, majd az alapvonalról visszapasszolt a középen érkező Juhász elé. A hazai szélső 11 méterről a léc alá bombázott. 3-0

Megérdemelt és megnyugtató előnnyel vonulhattunk az öltözőbe. A hazai oldalon nem történt változás, ellenben a vendégoldalon három cserét is eszközöltek. Loch, Horog és Csernik maradt az öltözőben, helyettük Kiss, Károly és Müllerlei jöttek a folytatásra.

46. perc: Végnél pattant el a cérna. Az oldalvonalnál lekönyökölte Juhászt, amiért jogosan megkapta a második sárga lapját, majd a piros lapot is felmutatták neki.

55. perc: Monori zavarta meg a vendég kapust, aki így Juhászhoz passzolt a kaputól 30 méterre. Az érdi játékos egyből Farkast hozta ziccerbe, aki rávezette a labdát a kapusra, majd 13 méterről a kapuba lőtt. 4-0

58. perc: Szépített a Mohács. Egy kósza felívelést benéztünk és így Károly elé pattant a labda, aki 5 méterről a jobb alsóba lőtt. 4-1

60. perc: Juhász és Horváth lement a pályáról Katona és Csilus folytatta helyettük.

64. perc: Göblyös kapott sárga lapot.

65. perc: Csere a vendégcsapatnál. Szabó D. helyét Nagy vette át.

72. perc: Aszalós sárgult be.

73. perc: Farkas helyére Kertész B. állt be.

80. perc: Izsák helyett Román állt be.

82. perc: Károly kapott sárga lapot.

84. perc: Monori és Németh helyett Rónaszéki és Kővágó állt be. Kővágó Levente személyében újoncot avattunk. Gratulálunk első NB III-as felnőtt mérkőzéséhez.

91. perc: Kertai félpályáról indította Rónaszékit, aki megkerülte védőjét és óriási helyzetben találta magát. A támadó át akarta emelni a labdát a kifutó kapuson, de Somogyi bravúrral hárított.

Sikerült elérnünk a minimális célunkat és jövőre is biztosítottuk az NB III-as tagságunkat. Természetesen ebben nagy segítséget nyújtott számunkra a SZURKOLÓINK kitartó bíztatása és a tudat, hogy mellettünk álltak, állnak a nehéz időszakban is. KÖSZÖNJÜK! Jövő hétvégén még egy mérkőzés vár ránk ebben az idényben. Kaposvárra látogatunk és igyekszünk szépen zárni a bajnokságot. Hajrá Zöld! Hajrá Érd!

Minden játékos átérezte, hogy milyen fontos ez a mérkőzés a klub szempontjából. A tét ellenére helyenként kifejezetten jó minőségű játékot tudtunk produkálni. Szép gólokat szerezve ilyen arányban is teljesen megérdemelt győzelmet arattunk. Gratulálok minden játékosnak, stábtagnak és a klub összes személyzetének a minimális cél eléréséhez!

-értékelt Domján Attila.

NB III. Dél-Nyugati csoport 29. forduló
Érdi VSE – Mohácsi TE 4-1 (3-0)
Gól:
Farkas (1., 55.), Pintér (30.), Juhász (45.) ill. Károly (58.)