Papírforma győzelem!

Szeptember első napján hazai környezetben fogadtuk a Balatonfüred alakulatát az NB III. hatodik fordulójában. A forduló előtt nyolc helyezés különbség volt a két csapat között, így talán nem nagyképűség kijelenteni, hogy az Érdi VSE volt a mérkőzés esélyese. Csapatunk szerette volna folytatni jó sorozatát ezért nagy elszántsággal készült a mérkőzésre. Domján Attila összeállítási gondjait nehezítette, hogy Kárász kisebb sérülés miatt nem tudta vállalni a meccset, így vezetőedzőnk változtatni kényszerült a megszokott kezdőcsapatán. Ezek után a Tóth G. – Kertai, Gál, Németh, Pintér – Göblyös, Morvai – Juhász, Farkas. Dorogi – Suszter kezdőt vezényelte a pályára.

Hiába van már szeptember a kánikula maradt, így a csapatok a félidő első felében inkább csak akklimatizálódtak ezért sokat kellett várni az első említésre méltó eseményre.

24. perc: A bal sarokban Dorogi egy szép csellel megverte ellenfelét, majd befelé hozta a labdát. Az alapvonalról az ötösön érkező Suszter elé passzolt, de a támadó lábáról leperdült a lövés, ami így Juhász felé csorgott az ötös vonalán, de az utolsó pillanatban Tóth Gergő tisztázni tudott a hazai szélső elől.

31. perc: Dorogi baloldali beadását kifejelték a védők, de csak Göblyösig, aki megszelídítette a labdát, majd 19 méterről a kapu fölé lőtt.

32. perc: Az agilisan játszó Dorogi ugratta ki Juhászt a jobbösszekötő helyén. A szélső 4 méteres lövését a kivetődő kapus lábbal hárítani tudta.

37. perc: Farkas játszott a jobboldalon helyezkedő Dorogihoz, aki két embert is lerázott magáról miközben befelé haladt a labdával, majd 17 méteres lövését Iváncsics védte.

41. perc: A kevéske vendég próbálkozás egyike. Egy hazai szöglet után kontrázott a Balatonfüred. Markó a saját 16-osától az érdi térfél közepéig sprintelt a labdával, majd a mellette futó Irmeshez passzolt, de vendégek támadója 22 méterről csúnyán a kapu fölé vágta a labdát.

42. perc: Pintér, mivel nem talált játszótársat kapura lőtt 16-os bal sarkáról. Iváncsics nagy vetődéssel tudta szögletre ütni a remek próbálkozást.

44. perc: Nagy volt a nyomás a vendégeken, ami végre góllá érett. A sokadik Morvai szöglet csavarodott balról a kapu elé, ahol Pintér ugrott a legmagasabbra az ötösön, de fejese a kapufát találta el, viszont a kipattanóra Farkas érkezett és 2 méterről a kapuba lőtt. 1-0

Megérdemelt előnnyel vonulhattunk az öltözőbe és Domján Attila sem volt elégedetlen, mert nem cserélt. Ellenben a vendégoldalon változás történt, Schmidt helyett Berzsenyi jött ki a folytatásra.

Ott folytattuk, ahol abba hagytuk…

55. perc: Dorogi és Suszter játszott össze a 16-os jobboldalánál, majd a támadó már az ötösön keresztbe passzolt a kapu előtt, ami mindenki lába előtt elment és a hosszún szögletre mentettek a vendég védők…

56. perc: …. a szögletből Morvai ívelt a rövid sarok felé, ahol Kertai tovább „oxizta” a labdát a kapu előterébe és a berobbanó Farkas 1 méterről a hálóba fejelt. 2-0

59. perc: Irmes, Szabó és Markó elhagyta a pályát, helyettük Rédling, Kalmár és Sárossy állt be.

60. perc: Pintér 25 méterről lövésre szánta el magát és a kellemetlen próbálkozást a vendég kapus vetődve védte.

62. perc: Rédlingnek kettő perc elég volt, hogy megkapja a pályára lépő játékosok közül az egyetlen sárga lapot ezen a meccsen.

67. perc: Juhász és Pintér váltottak remekül a bal szélen, majd utóbbi tökéletesen adott be a kapu elé. Suszternek nem lett jó a beadás, de a hosszún érkezett Dorogi és kapásból 13 méterről a kapu baloldalába bombázott. 3-0 Gyönyörű kivitelezés volt a fiatal játékos részéről.

72. perc: Vendég próbálkozás. Mayer lőtt 17 méterről kapura, de Tóth Gábor magabiztosan fogta a löketet.

74. perc: Suszter szerzett labdát és kapura fordult vele, majd 22 méterről lőtt. A vendégkapusnak minden tudására szüksége volt, hogy a levegőben úszva hárítani tudjon. Szép volt mind a két teljesítmény. Még ebben a percben Farkas helyett Rétfalvi állt be.

76. perc: Suszter ugratta ki a 16-oson Rétfalvit, aki ziccerben a kapussal szemben találta magát. 10 méteres lövését Iváncsics nagy bravúrral hárította.

79. perc: Megint Suszter ugratta ki Rétfalvit. A fiatal középpályás megint farkasszemet nézett Iváncsiccsal és megint a kapus nyert. Lábbal szögletre hárította az érdi játékos 8 méteres lövését.

80. perc: A szögletből Kertai fején felperdült a labda, ami a kapus zsákmánya kellett volna, hogy legyen, de Iváncsics suta mozdulattal Németh elé paskolta, aki köszönte szépen és az üresen maradt kapuba passzolt 7 méterről. 4-0

84. perc: Dorogi, Morvai és Pintér hagyták el a játékteret, helyettük Kertész B., Gyurácz és Nikolics állt be. A saját nevelésű Nikolics Balázs személyében újoncot avattunk. Gratulálunk és sok sikert kívánunk „Nikónak” a felnőtt labdarúgó pályafutásához.

91. perc: Juhász lement a pályáról, helyére Kincses állt be. A vendég kispadon üldögélő Csikós kapott sárga lapot.

Sikerült folytatnunk remek sorozatunkat és örömet szereztünk lelkes szurkolóinknak is, akiknek megint köszönjük a bíztatást. Ilyen arányban is (sőt!!) teljesen megérdemelt a győzelmünk, aminek eredményeként a 2. helyről várhatjuk a jövő heti Kelenföldi összecsapást. Hajrá Zöld! Hajrá Érd!

Az első félidőben kicsit tompák voltunk, de így is sikerült előnybe kerülnünk egy pontrúgást követően. A folytatásban felszabadultan, kreatívan játszottunk. A játék minden elemében magasan ellenfelünk fölé nőttünk, így magabiztosan nyertük meg a mérkőzést. Tökéletes hetet zártunk! Gratulálok a csapatnak, stábnak egyaránt!

-értékelt Domján Attila.

NB III. Észak-Nyugati csoport 6. forduló
Érdi VSE – Balatonfüred FC 4-0 (1-0)
Novák Ferenc Érdi Sportközpont 200 néző
V.: Horváth (Burján, Csákó)
Érd: Tóth – Kertai, Gál, Németh, Pintér (Gyurácz 83.) – Göblyös, Morvai (Kertész 83.), Farkas (Rétfalvi 73.), Dorogi (Nikolics 83.), Juhász (Kincses 91.) – Suszter
Vezetőedző: Domján Attila
Balatonfüred: Iváncsics – Farkas D., Tóth L. (Karsai 83.), Imre, Markó (Rédling 59.) – Mayer, Burucz, Szabó (Kalmár 59.), Schmidt (Berzsenyi 46.) – Tóth, Irmes (Sárossy 59.)
Vezetőedző: Szabados Tamás
Gól: Farkas (44., 56.), Dorogi (67.), Németh (80.)