Tollaslabda

Az Érdi VSE tollaslabda szakosztálya rendkívül sikeres utánpótlásműhely. A Tornai Tibor és Tinka Lajos által irányított csapat a diákolimpiákon rendre az élmezőnyben végez, temérdek tanuló vesz részt az Érdi VSE-ből az országos diákolimpiai döntőn, illetve a szakosztály is aktív életet él, hiszen amellett, hogy a versenyzők járják a rangos versenyeket, rendszeresen tartanak különleges Csoki Kupákat, amelyek nagy sikernek örvendenek.

Az Érdi VSE-ben ismerkedett meg a tollaslabdával a riói olimpián is résztvevő Sárosi Laura, aki az 1996-is atlantai játékok, azaz húsz év után juttatta ki Magyarországot a sportágban az ötkarikás játékokra. Mellette szintén a Batthyány Tornacsarnokban, a klub színeiben sajátította el a sportágat a legmagasabban jegyzett magyar női versenyző, Kőrösi Ágnes is, de Demeter Judit révén a Speciális Olimpiáról is több (arany)érmet szerzett az Érdi VSE.

Sárosi Laura húsz év után vezette ki Magyarországot az olimpiára tollaslabdában

A tollaslabda, mint sport
A tollaslabda többezer éves múltra tekint vissza, a sportág közelebbi elődei azonban az 1800-as évek elején terjedtek el Európában. Tollaslabda, mint sport: szabadidős játék a test és a szellem számára is számos, az egészség szempontjából fontos előnnyel bír. Ha rendszeresen játsszuk, előnyeit egy életen át élvezhetjük.

Csapatainkról röviden:
Szakosztályunkban hét éves kortól tizennyolc éves korig tollaslabdáznak. Edzéseinket és hazai mérkőzéseinket a Batthyány Sportiskolai Általános Iskola tornacsarnokában tartjuk. Jelenleg két csapatunk van: egy kezdő és egy haladó. A gyermekekkel kiváló szakemberek foglalkoznak, hogy a „kis tehetségekből” a legtöbbet hozzák ki.

„Nem kell kiválónak lenned, hogy elkezd, de el kell kezdened, hogy kiváló lehess!”

Mit fejleszt a tollaslabda?
Edzi a karokat, jobb egyensúlyt, koordinációt, reflexet, szem-kéz koordinációt, gyors gondolkodást.

Jelentkezni lehet: Tinka Lajosnál: +36-30/590-9291

Az Érdi VSE nagy sikerrel rendezi meg a Csoki Kupákat