Futsal

 

2016. májusában alakult meg a 5 Stars SE néven működő futsalegyüttes, amely első idényében az NB II Nyugati csoportjában volt érdekelt. Novák Ferenc, az Érdi VSE elnöke sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az egyesület új szakosztállyal bővül, így a labdarúgás, a tollaslabda és a sakk mellett futsalosok is helyet kapnak az Érdi VSE-ben.

2016. májusában az Érdi VSE korábbi labdarúgója, Kajdy György indította útjára a 5 Stars Sportegyesületet, amely az első évadban rögtön az NB II Nyugati csoportjában volt érdekelt. Az alapszakaszban lejátszott húsz mérkőzést 50 százalékosra hozta az együttes, kilenc győzelem mellett két döntetlen és kilenc vereség volt a mérlegük, így a tizenegy csapatos mezőnyben a hatodik helyet szerezték meg. Hazai mérkőzéseiket eddig leginkább a törökbálinti Arénában vívták, ám az Érdi VSE-vel kötött megállapodásnak köszönhetően egy rendkívül impozáns létesítménybe, az ÉRD Arénába költöznek (2030 Érd, Velencei út 39-41).

Az ÉRD Arénában játszanak a futsalosok

A 5 Stars Érdi VSE alelnöke, Kajdy Tamás, fogalmazott, a futsal sosem látott fejlődésen ment keresztül hazánkban, több mérkőzést hatalmas nézői érdeklődés övez. Ehhez azért meg kell jegyezni, hogy az ÉRD Arénában is színvonalas, minőségi környezetben edzhetnek és játszhatnak majd a fiúk, így egy remek létesítményben népszerűsíthetik sportágukat.

A tízcsapatos élvonal mellett a másodosztály négy csoportjában tavaly 42-45 csapat vitézkedett, egyedül a 5 Stars csoportjában sikerült minden csapatnak befejeznie a szezont: Középnyugatról 12-ből 11-en, Középkeletről és Keletről 11-ből 10-en maradtak.

Ám a lebonyolítás a következő évad előtt megváltozott, az NB II-ben két tizenkét csapatos csoportot alakítottak ki, épp ezért is volt hangsúlyos, hogy hatodik lett a 5 Stars, mert így biztosan maradt a másodosztályban.

A 5 Stars Érdi VSE futsalcsapata a 2017/2018-as idényben

Az együttes 16-22 év közötti fiatalokból áll, akik gyerekkoruk óta együtt rúgják a bőrt. A szakosztály jelenlegi célja a fiatalokkal megszerettetni a sportágat.

„Sok fiatal más környező város felé veszi az irányt, miközben a helyi infrastruktúra folyamatosan fejlődik. Szeretnénk elérni, hogy a helyi fiatalok saját városukat képviseljék sporttevékenységeik során, de fontos szempont az is, hogy esetleg más városból idecsábíthassuk a sportolókat. Nem utolsósorban foglalkozni szeretnénk az érdi lányok sportolási lehetőségének bővítésével is, ezért terveink között szerepel lányok toborzása több korosztályban. Ezeket az elképzeléseket az Érdi VSE-vel közösen együttműködve szeretnénk megvalósítani.” – fogalmazott Kajdy Tamás.