A keresett címke: felkészülés

2018. augusztus 17.

Az Érdi VSE három utánpótláscsapata is felkészülési mérkőzést játszott. Az U19-es és U17-es alakulatok a Szent István SE-vel, az U15 pedig a Mészöly Focisulival mérte össze erejét.

(tovább…)

2018. július 28.

Az NB II-tól búcsúzó Szolnoki MÁV FC ellen vívta utolsó edzőmeccsét az Érdi VSE, amely 2–2-es döntetlennel hangolt az augusztus 5-i, Videoton FC II elleni hazai szezonnyitóra.

(tovább…)

2018. július 26.

Utolsó felkészülési mérkőzését hazai környezetben vívja az Érdi VSE.

(tovább…)

2018. július 21.

Az NB III Keleti csoportját megnyerő, így a másodosztályba feljutó Monor SE vendégeként játszotta harmadik felkészülési mérkőzését az Érdi VSE.

(tovább…)

2018. július 14.

Könnyed, 10–2-es győzelmet aratott az Érdi VSE, amely második felkészülési mérkőzésén a Bács-Kiskun megyei első osztályban szereplő Kiskőrös LC-t múlta felül.

(tovább…)

2018. július 10.

Az Érdi VSE leegyeztette az ellenfél csapataival, hogy a július 14-én rendezett Videoton FC II–Érdi VSE, illetve a július 21-i, Monor SE–Érdi VSE találkozó is egyaránt délelőtt 10 órakor kezdődik.

(tovább…)

2018. július 7.

Sok gólt hozott az NB III legutóbbi kiírásában bronzérmesek egymás elleni felkészülési mérkőzése. A Nyugati és a Közép csoport harmadik helyezettjének találkozója akciódús összecsapást hozott.

(tovább…)

2018. július 3.

Július másodikán vezényelte a 2018/2019-es szezon első edzését Limperger Zsolt, az Érdi VSE NB III-as alakulatának.

(tovább…)

2018. június 13.

Az Érdi VSE NB III-as labdarúgócsapata július 2-án kezdi meg a felkészülést az NB III 2018/2019-es szezonjára. Limperger Zsolt alakulata négy edzőmeccsel hangol az augusztus 4-i rajtra.

(tovább…)

2018. március 9.

Hat mérkőzést játszott a felkészülés során az Érdi VSE. Az NB III Nyugati csoportjában azonos pontszámmal, de kevesebb nyert mérkőzéssel az éllovas Kaposvárhoz képest második helyen álló gárda a nyitókörben a harmadik helyezett Ajkát fogadja március 10-én, szombaton, 14.30-kor az Ercsi úti Sporttelepen.

(tovább…)