Érdi VSE-Puskás Akadémia FC II – élő!

Az Érdi VSE a 2017/2018-as idény utolsó hazai mérkőzését vívja az NB III Nyugati csoportjának 29. fordulójában. Limperger Zsolt együttese pontszerzés esetén bronzérmesként zár a bajnokságban. Cikkünk folyamatosan frissül!

Véget ért a mérkőzés! Az érdiek a PAFC II elleni 3-0-s vereségtől függetlenül bronzérmesek! Összefoglaló és értékelések hamarosan!

90. perc: érdi szöglet veszélytelen! Közben kiderült, hogy bronzérmes az Érdi VSE, miután a Kaposvári Rákóczi FC idegenben legyőzte a TARR Andráshida SC-t!

89. perc: Németh Gábor ellen szabálytalankodtak a vendég térfél közepén a felcsútiak, mégis egy PAFC-játékos szorul ápolásra.

88. perc: Gól! Prosser mesterhármas. Ismét egy kontrából és szép cselek után lőtte ki az érdi kaput.

86. perc: ezúttal a bal szélen Deutsch László volt lesen. Az érdiektől Kelemen Patrik keresztlabdája volt hosszú Kárász Krisztiánnak.

85. perc: Némethet indították volna, de lesen volt, így a Puskásé a labda, amely járatja azt. Az érdiek emberhátrányban visszaálltak védekezni.

84. perc: a PAFC II-től Prosser ismét betalált. De lesről tette mindezt, szóval marad a kétgólos vendég előny.

83. perc: Németh baloldali beadását a hosszún mentik a vendégekén. A PAFC II kontrázna, de az érdiek visszazárnak.

82. perc: Melczer Vilmos nem tudja folytatni a mérkőzést, Limperger Zsolt nem tud cserélni, így emberhátrányban az érdiek.

81. perc: nem jó a vendégek kontrája, Borek szabadít fel Prosser elől.

80. perc: ismét cserél a PAFC II, Komódi Kevin hagyja el a játékteret, Oroszi Dániel váltja.

78. perc: Tóth Keve beszorította a lábai közé a labdát, ezért viszont Kelemen kapott lapot, nem a vendégek játékosa….

77. perc: Kelemen Patrik szépen tekert a kapu felé, de Prosserrel ellentétben ő nem találta el azt…

76. perc: Gól! 0-2. Prosser Dániel ismét eredményes. Amíg az érdiek támadásukból nem jutottak el a kapuig, addig egy kontrából Prosser szépen tekert tizenkét méterről a hosszúba.

74. perc: cserélt Bojan Lazics is. Szabó Máté helyett Erdei András a pályán.

72. perc: mezőnyben zajlik a játék. Majd Csiszárt rúgták meg, így az érdiekhez került a labda.

70. perc: Prosser szöglete után Pintért buktatta két vendég játékos. Az érdi kontránál Kelemen indításáról Németh centikkel maradt le.

70. perc: több nagy lehetőség is adódott a vendégek előtt, de nem tudtak élni vele, csak szögletig jutnak a veszélyes helyzetek után.

69. perc: Cserélt Limperger Zsolt, Tárkányi Gergő érkezett Kónya Benjámin helyére.

69. perc: a frissítés után folytatódott a mérkőzés.

67. perc: Németh és Vanczák futott versenyt, a PAFC II csapatkapitánya rutinosan elesett, így érdi helyzet helyett felcsúti szabadrúgás… Azt viszont ivószünet előzi meg…

66. perc: ígéretesen jött a beadás a hosszú felé, de Deutsch László visszafejelt labdája nem talált társat, majd ismételhetett, de ötről mellélőtt. Újabb vendég kontránál Borek ismét jól csúszott ki a kapujából és védett.

65. perc: Szécsi indult az érdi kapu felé, elterül a tizenhatoson belül, nincs büntető, van viszont felcsúti szöglet.

64. perc: Koós szöglete után a kipattanón a kontrázni igyekvő Szécsivel ütközött Kónya, de a szabadrúgásból nem jut előre a PAFC II.

63. perc: Koós keresztlabdája után a balon Németh adott középre, majd Kelemen fordulásból, éles szögből leadott lövését Tóth fölétornászta.

62. perc: ismét cserél Limperger Zsolt, Pál Szabolcs helyett Kalmár Domonkos a pályán.

60. perc: érdi labdavesztést használt volna ki a PAFC II, de Komódi Kevin gyengén Borek kezébe gurított tizenötről…

60. perc: Prosser erőteljes lövést ad le, de csúnyán mellélőtt.

59. perc: az érdi térfél közepén jut szabadrúgáshoz a Puskás II. Prosser a labda mögött.

58. perc: Pintér beadását Koós szépen vette le, majd kiugratta volna Némethet, de utóbbi nem érte el a labdát.

57. perc: Pintér kiugratása Melczernek és Pálnak nem, ellenben Tóth Balázsnak jó volt. A túloldalon a Puskás nem talált kaput.

56. perc: Németh cselei után jobbal lőtt, de Kelemenről levágódott a kísérlet.

55. perc: Koóst csúnyán lerúgta Deutsch László a félpályán. Érdi szabadrúgás és támadásépítés.

53. perc: Németh baloldali beadása az alapvonaltól könnyű csemege volt Tóth Balázsnak. A túloldalon Prosser baloldali beadását Pallagi és Pintér együttes erővel mentette.

52. perc: Borek ismét remekül mozdult ki, Prosser kiugratása így hosszú volt Szécsinek.

51. perc: Kónya a középpályán visszahúzta megindulni igyekvő ellenfelét, így szabadrúgáshoz jut a Puskás II.

50. perc: Melczer is távolról vállalkozott, de nem talált kaput.

49. perc: Pintér remekül adott középre! Az ősszel a Puskás ellen mesterhármast szerző Koós Gábor azonban hat méterről Tóth Balázsba lőtt…

49. perc: Szabó Máté kontrázott volna a balszélen, de Kónya szorításában nem tudott kapura törni. Érdi kirúgás.

48. perc: Prossert szöktették volna a vendégke, de Borek jól mozdult ki és felszadte a labdát.

47. perc: Kelemen most lent is maradt a félpályán, a vendégek sportszerűen kirúgták a labdát, melyet az érdiek vissza is adtak.

47. perc: Kárász kikaparta a gesztenyét a kipattanón álló Kelemennek, aki ezúttal nem találta el jól, sokkal fölément a lövése…

47. perc: Kelemen Patrik is lőtt, Tóth Balázs még beleért a lövésbe, amely a kapu felett ment szögletre.

46. perc: Kónya ismét lőtt, de jó harmincról Tóth Balázs védeni tudott.

46. perc: folytatódik a mérkőzés. Koós Gábor érkezett Hegedüs Norbert helyére Limperger Zsolt együttesében. Az érdiek kezdik a játékrészt.

Véget ért az első félidő. A Puskás Akadémia FC II egy védelmi hibát kihasználva szerezte meg a vezetést. A érdiek közel álltak az egyenlítéshez, de a Puskás is életveszélyes kontrákat vezetett.

45. perc: Kárász jöhet nagy bedobással a jobbon. Majd az ismétlés után bal lábbal adott be, de Pál nem tudott ollózni.

45. perc: tényleg jól kontrázik a Puskás. Ezúttal három az egyben mehettek az érdi kapura, de balról Prosser mellétekert.

44. perc: több vendég játékos is lesen állt. Tóth Keve sípszó után el is rúgta azt, de nem kapott lapot tettéért.

43. perc: nem veszélyes a jobboldali Puskás-szöglet. Érdi kirúgás, de nem sokkal később szabadrúgáshoz jutnak a vendégek.

42. perc: Csiszárt próbálták megfutni a jobbszélről, de a csapatkapitány szögletre blokkolta a beadást.

40. perc: bal oldalon támadnak az érdiek, majd a beadás után a hosszún érkező Pál elől mentett a Puskás, amely ebből négy a három ellen vezethetett kontrát. Azonban ezt sikertelenül játszották meg. Borek kezébe gurult a labda…

39. perc: Borek biztosan fogja a jobboldali beadást, amelyre négy érdi védő és egy támadó érkezett.

38. perc: Puskás-kontra után Szécsi Márk lépett ki lesről.

36. perc: ezúttal Pál Szabolcsot rúgták meg hátulról. Érdi szabadrúgás a felcsúti térfél közepén, de nincs beívelés, a labdajáratást követően Kárász nem tudott beadni a jobbszélről.

35. perc: Kárász jobboldali nagy bedobása után nem kerül helyzetbe a házigazda…

34. perc: Osváth Attila kapott sárga lapot, miután csúnyán lerúgta Németh Gábort az érdi kispad előtt.

33. perc: Melczer cselei után Pallagi lövése vágódik le. A kontrából Szabó Máté gyalogolt kapura, de a Boreknak besegítő Csiszár megijesztette, így Szabó csak az érdi kapus ölébe gurított.

31. perc: Kónyával szemben szabálytalankodnak a vendégek a félpályán. Majd a vendég térfélen Melczer után rúgtak. újabb érdi szabadrúgás.

30. perc: Pintér levágódó beadását Németh elől fejelik szögletre a vendégek. Pallagi tekerése jól ment be, de a társak nem tudtak belestukkolni. A hosszún Kárász centikkel maradt le a beadásról.

29. perc: Kapufa….. Németh passzolt a második hullámban, a tizenhatoson kívül álló Kónyának, aki húszról tekert, lövése a kapufán csattant, de nem befelé pattant….

27. perc: az érdi kaputól harminc méterre jut szabadrúgáshoz a PAFC II. A labda mögött Prosser, aki ballal lőtt. Nem sokkal kerülte el a kaput. Egy pillanatra a szurkolók is elhallgattak, de Borek látta, hogy a lövés nem talál kaput.

26. perc: Németh Gábor vállalkozott lövésre enyhén balról, a kaputól húsz méterre, de lapos lövése nem találta el Tóth Balázs kapuját.

24. perc: a frissítő után folytatódott a mérkőzés, az érdiek tartják a labdát.

22. perc: Németh Gábor Vince robogott a Kelemen Patrik által adott keresztlabdáért, de a védő előnyösebb helyzetben volt. Majd a játékvezető ivószünetet rendel el.

20. perc: kisegítik egymást az érdi védők, előbb Hegedüs Csiszárnak, majd Kárász mindkettejüknek. A Borek által az égbe vágott labda után balon harcol ki szabadrúgást a Puskás. Prosser beadását azonban kifejelik az érdiek, de nem szabadul fel a kapujuk.

18. perc: kezezést reklamálnak az érdiek a vendég tizenhatoson belül, de Kubicsek Máté sípja néma maradt, majd a vendégek kontrájából Hegedüst buktatták.

17. perc: Előbb Kelemen Patrik, majd Németh Gábor nem tudott lőni egy beadás után. Aztán egy újabb középre tett baloldali beadást Tóth Balázs húz le. A túloldalon Prosser volt lesen.

15. perc: akciódús érdi támadásból szöglethez jutnak az érdiek, majd ebből sincs helyzet, sőt, Kárász Krisztián a jobbon szabálytalan volt, így a Puskás II-höz került a labda.

14. perc: Pált a vendég térfél közepén nyakánál fogva rántották le, a gyorsan elvégzett szabadrúgás után Melczer Vilmos lőtt volna, de a vendégek fel tudtak szabadítani.

12. perc: Melczer Vilmos szépen tekert középre balról, beadását Pál Szabolcs nem sokkal fejelte mellé.

11. perc: szép érdi támadás, de végül csab bedobás lesz belőle, amelyet kifejeltek a vendégek.

9. perc: összehoznak a hazaiaknak egy szögletet a vendégek, miután felszabadítás helyett arconrúgta a társ Osváth Attilát Németh Gábor baloldali betörése után. A baloldali szöglet azonban elment a fejek felett.

9. perc: érik az egyenlítés, újabb baloldali beadás után a Puskás védői bedobásra vágták a labdát.

7. perc: A Vilmosok összecsaptak, Melczer és Vanczák ugrott fel fejelni, utóbbi jött ki győztesen a párharcból. A vendégek kontráját Prosser elől Pintér mentette.

6.perc: Majdnem egyenlítettünk… Németh remek lapos baloldali beadására érkezett  tökéletes ütemben Kónya, de lövását bravúrral szögletre mentette Tóth Balázs. Az érdi beadásból nincs veszély a vendégek kapuja előtt.

5. perc: GÓL! Vezet a Puskás. Az érdiek saját térfelükön eladták a labdát, majd egy szép bepassz után Borek már verve volt, Prosser Dániel pedig nyolc méterről az üres kapuba passzolt…

4. perc: talpalás miatt az érdiek szabadrúgáshoz jutnak.

3. perc: Kónya Benjámin keresztlabdája után Németh Gábor Vince ütközött a levegőben Osváth Attilával, így a vendégek jutnak szabadrúgáshoz.

1.perc: Pintér Nikola-oldalháló! Jó érdi támadás után kissé kiszorított helyzetből lőtt az érdi balszélső, aki nem sokkal tévesztett célt. A túloldalon egy felívelt labda után Borek Norbert a felcsúti támadás vége.

1.perc: rögtön egy vendég szabadrúgással kezdődik a meccs, Németh Gábor Vince buktatta ellenfelét.

0. perc: a vendég PAFC kezdi a mérkőzést.

-1.perc: Az érdiek tiszta fehér, a vendégek tiszta sötétkék szerelésben. A kezdőrúgás előtt Pécz Imrére, az Érdi VSE törzsszurkolójára egyperces gyászszünettel emlékezünk!

Amennyiben legalább egy pontot szerez a felcsútiak második csapata ellen az Érdi VSE, úgy biztosan a dobogó legalsó fokán zár!

Az Érdi VSE beharangozója a Puskás Akadémia FC II elleni mérkőzésről!

Íme a mérkőzés kezdőcsapatai!

NB III, Nyugati csoport, 29. (utolsó előtti) forduló
Érdi VSE-Puskás Akadémia FC II
Érd. V: Kubicsek (Vörös D., Rózsás)
Érdi VSE: Borek – Kárász, Pallagi, Csiszár, Németh G. V. – Kónya B., Hegedüs N., Melczer – Kelemen P., Pál Sz., Pintér N.
Vezetőedző: Limperger Zsolt
PAFC II: Tóth Balázs – Osváth, Prosser, Szabó Máté, Komódi, Kovács Tamás, Deutsch L., Vanczák, Szécsi M., Radó D., Tóth Keve
Vezetőedző: Bojan Lazics